A babaúszás nagyon szuper volt. A nemrég épült sportközpont nagyon kulturált. A víz langyos volt, pedig azt olvastam, hogy 32 foknál nem szokott több lenni. Egyáltalán nem fáztunk. Az épület is jól be volt fűtve. Az öltözőbe annyi pelenkázó volt, ahány baba.
Maga az úszás is nagyon tetszett mindkettőnknek. Mondókák kíséretében csináltuk meg az első feladatokat. A végén még csúszdázhattak is a babák :)
Főzni ma nem kellett, mert tegnapról maradt nekünk is meg Balázsnak is étel, de takarítottam egy nagyot, majd megcsináltam a hét harmadik "edzését". Kezdtem Rubint Rékával, de ez a fajta erősítés most nagyon nem ment. Nem merek még mindent beleadni, mert az izomzatom nem áll erre készen. Így egy jó kis step edzés lett a vége:
Ma is tartottam a diétát, habár kicsit bűnöztem :)
Reggeli: 7 dkg saját készítésű kenyér, sajt, felvágott
Tízórai: 1 Hamlet, 1 natúr Actívia
Ebéd: kacsaleves, rakott karfiol
Uzsonna: sütőtök, 1 Ripsz Ropsz
Vacsora: 5 dkg kenyér, vajkrém, téliszalámi, egy egész diabetikus Ella ( őt nem kellett volna)
Utóvacsora: 3 Korpovit keksz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése