Hét év után: a csodababáktól a perimenopauzáig

Hét év telt el azóta, hogy utoljára írtam ide. Nem is tudom igazán, hol kezdjem.

Ez a blog annak idején azért született, hogy megörökítsem a babáinkhoz vezető utat: a meddőséget, a vizsgálatokat, a két inszeminációt, a négy lombikkezelést, a várakozásokat, a reményeket, a csalódásokat, a terhességeket és végül azt a két csodát, akik természetes úton érkeztek hozzánk.

Az utolsó bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy szoptatás alatt ismét teherbe estem, de a terhesség kilenc hét után véget ért, és műtéti befejezésre volt szükség. Akkor 2019-et írtunk.

Most, 47 évesen, néhány hónappal a 48. születésnapom előtt úgy éreztem, hogy még egyszer vissza kell térnem. A blog a hormonokkal, a termékenységgel és a gyermekekért folytatott küzdelemmel kezdődött. Talán helyénvaló, hogy most egy másik hormonális életszakasz kezdetét is itt dokumentáljam.

Nem mondhatom még, hogy menopauzában vagyok. A menopauzát ugyanis csak visszamenőleg lehet kimondani, amikor az utolsó menstruáció óta tizenkét hónap eltelt újabb vérzés nélkül. De a ciklusaim változása és a legutóbbi hormoneredményeim alapján már minden jel arra mutat, hogy a menopauzális átmenet, vagyis a perimenopauza késői szakaszában járok.

K. tanár úr régi mondata

Sokat gondolok mostanában K. tanár úrra, a meddőségi orvosomra, aki sajnos már nincs közöttünk. Isten nyugosztalja. Talán most már valóban az égből figyeli a „babáit”.

Amikor annak idején a hormonkezelések lehetséges következményeiről kérdeztem, mindig megnyugtatott. Azt mondta, nem kell aggódnom: ettől a hormonmennyiségtől legfeljebb valamivel korábban jön majd el a menopauza, mint másoknál.

Ma már tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a lombikkezelések előrébb hozzák a menopauzát, és azt sem lehet pontosan kiszámítani, hogy egy adott nőnél mikor következik be. Mindenesetre, ha azt nézem, hogy két inszemináción és négy, viszonylag nagy hormonterheléssel járó lombikkezelésen mentem keresztül, mégsem negyven vagy negyvenkét évesen maradt el a menstruációm, azt gondolom, egészen jól állok.

Több olyan barátnőm is van, aki semmilyen hormonkezelést nem kapott, mégis jóval korábban kezdődött nála ez az életszakasz. Van, akinek már negyven-negyvenkét évesen megszűnt a menstruációja, és olyan, nálam valamivel fiatalabb barátnőm is van, aki egészségesen él, rendszeresen sportol, mégis hónapok óta nem menstruál.

A menopauza időpontját tehát nem lehet pusztán életmóddal, akaraterővel vagy a korábbi kezelések számával megmagyarázni. Jelentős részben egyéni és genetikai történet.

Mi történt 2019 óta?

A 2019-es műtét után a szervezetem meglepően gyorsan visszaállt a régi kerékvágásba. A cikluskövetőm szerint májusban már ismét menstruáltam, és peteérésem is volt. A ciklusaim többnyire szabályosak, átlagosan 27-29 naposak voltak.

Aztán 2020 februárjában, miközben még mindig szoptattam Tamást, ismét pozitív lett a terhességi tesztem.

Február 20-án teszteltem pozitívat. Ez újabb természetes úton létrejött terhesség volt, de sajnos nem fejlődött megfelelően. A hormonszintek nem emelkedtek úgy, ahogyan kellett volna, és március 25-én magától megindult a vérzés. Ezúttal nem volt szükség műtéti beavatkozásra: a terhesség spontán vetéléssel ért véget.

Úgy tűnik, ez volt a hatodik és egyben utolsó terhességem.

Ekkor a 42. életévemben jártam, és továbbra is szoptattam a kisebbik fiamat. Az első gyermekemnél a szoptatás nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, a másodiknál viszont ,ahogy mondani szokták, talán túlságosan is jól sikerült.

Tamás több mint négyéves volt, amikor végül magától elhagyta. A vége már inkább az esti összebújásról és a megszokásról szólt, mint valódi táplálásról, de nem szerettem volna erőszakkal elvenni tőle.

Egy percig sem bántam meg.

Csodálatos időszaka volt az életemnek, és sem akkor, sem azóta nem tapasztaltam semmilyen hátrányát annak, hogy ilyen sokáig szoptattam. Ma egy önálló, magabiztos, talpraesett kilencéves gyermek. Az óvodai beszoktatás alatt egyetlen percig sem sírt, könnyen feltalálja magát, és nyoma sincs annak, hogy a hosszú szoptatás bármiben akadályozta volna az önállósodását.

Először rövidebbek, majd kiszámíthatatlanok lettek a ciklusaim

A 2020-as terhesség után a korábbi 27-29 napos ciklusaim valamivel rövidebbé váltak. Többnyire 25–26 naponta menstruáltam, bár időnként hosszabb ciklusok is előfordultak.

2021-ben visszamentem dolgozni. Egy iskolás és egy óvodás gyermek, a munka és a háztartás mellett természetesen stresszesebb lett az élet, de a ciklusaim még ekkor is többnyire kiszámíthatóak voltak.

Az első igazán feltűnő változást 2023-ban láttam, amikor májusban egy körülbelül 44 napos ciklusom volt. Akkor azt hittem, egyszeri kisiklás történt. Utána ismét visszatértek a 24-26 nap körüli ciklusok.

2024-ben azonban már egyértelművé vált, hogy nem egyszeri véletlenről van szó. A ciklusok hossza egyre szélsőségesebben változott:

• volt 22 napos ciklusom;

• ezt egy 47 napos követte;

• később 38 és 41 napos ciklusok jelentkeztek;

• az év végén pedig egymás után két 19 napos ciklusom is volt.

2025-ben folytatódott a kiszámíthatatlanság. Volt 53, 36 és 33 napos ciklusom, ugyanakkor 16, 19 és 21 nap után is megjött a menstruációm. Ősztől néhány hónapra ismét rendezettebbnek tűnt a helyzet, és 23-29 nap közötti ciklusaim voltak.

Ma már tudom, hogy ez a váltakozás, a rövid ciklusok, majd a hosszú kimaradások, nagyon jellemző a perimenopauzára. Ilyenkor a petefészek működése nem egyszerűen fokozatosan és egyenletesen „leáll”. Egy ideig inkább kiszámíthatatlanná válik: előfordulhat peteéréses és peteérés nélküli ciklus, rövid ciklus, hosszú kimaradás, gyengébb vagy éppen elhúzódó vérzés.

A 2021-es AMH-eredmény

2021. július 30-án, közel 43 évesen AMH-vizsgálaton is jártam.

Az eredményem:

AMH: 0,53 ng/ml, ami átszámítva körülbelül 3,8 pmol/l.

Ez már csökkent petefészek-tartalékra utalt. Az AMH azt mutatja megközelítőleg, hogy mennyi működőképes tüsző maradhatott még a petefészekben, de nem képes pontosan megjósolni sem a perimenopauza kezdetét, sem az utolsó menstruáció időpontját.

Emlékszem, akkor rengeteget olvastam és számolgattam. Arra jutottam, hogy az eredményem alapján talán még körülbelül öt évem lehet a menopauza közeli időszakig.

Ez az öt év most telt le.

Utólag azt mondhatom, hogy a becslésem meglepően közel került ahhoz, ami végül történt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az AMH pontosan megjósolta a menopauzámat. Inkább egy figyelmeztető jel volt arra, hogy a petefészek-tartalékom már akkor jelentősen csökkent, miközben a ciklusaim még évekig működtek.

A nagy változások valójában csak 2023-2024 körül kezdtek igazán láthatóvá válni.

Az idei hosszú vérzés

2026 elején még 25, 27, 29, majd 24 napos ciklusaim voltak. Ezután következett egy 43 napos ciklus.

A menstruációm végül májusban érkezett meg, de ezúttal nem akart elmúlni. A közben jelentkező kétnapos pecsételést is beleszámítva összesen 29 napig tartott.

Nőgyógyászhoz is elmentem. Szerencsére a méhnyálkahártya nem volt kórosan megvastagodva, ezért nem volt szükség küretre.

Azóta új menstruáció nem kezdődött.

Ez még önmagában nem menopauza. Ahhoz tizenkét hónapnak kell eltelnie újabb menstruáció nélkül. A ciklusaim többéves ingadozása, az elhúzódó vérzés, majd a mostani kimaradás azonban már egyértelműen arra utal, hogy a menopauzális átmenet késői szakaszában járok.

Mit mutatnak a hormonjaim?

2025 tavaszán és nyarán még egészen más képet mutattak. 

2025 áprilisában az FSH 14,4 IU/l, az LH 10,4 IU/l, az ösztradiol 201 pmol/l volt

2025 augusztusban az FSH 9,2 IU/l, az LH 4,3 IU/l, az ösztradiol 151,7 pmol/l, a progeszteron pedig 12,39 nmol/l volt.

2026 januárjában már láthatóan változott a hormonképem:

FSH: 31,6 IU/l, LH: 17,0 IU/l, ösztradiol: 224,1 pmol/l volt.

Az FSH ekkor már jóval magasabb volt az egy évvel korábbi értékeimnél, és a labor menopauza utáni tartományába esett. Az ösztradiolszintem azonban még nem volt alacsony, ami jól mutatja a perimenopauza hullámzó természetét: a petefészek működése már gyengülhet, de időnként még termelhet számottevő mennyiségű ösztrogént.

A 2026. augusztusi vérvételen azonban már egészen más értékek születtek:

• FSH: 81,0 IU/l

• LH: 73,3 IU/l

• ösztradiol: 113,4 pmol/l

• progeszteron: 1,49 nmol/l

Egyetlen hormonvizsgálatból továbbra sem lehet kimondani a menopauzát. Ezek az értékek azonban a ciklustörténetemmel együtt erősen alátámasztják, hogy a petefészek működése jelentősen visszaesett, és valóban a menopauza közvetlen közelében járhatok.

És mit érzek mindebből?

Hőhullámaim egyelőre nincsenek.

Az alvásom viszont valamivel rosszabb lett. Többször felébredek éjszaka, bár ebben az idei nagy melegnek is lehet szerepe.

A legfeltűnőbb tünetem az ingerlékenység. Mindig is robbanékonyabb természetű voltam, de most néha magamat is meglepem. Könnyebben felcsattanok, türelmetlenebb vagyok, és időnként valóságos hárpiának érzem magam.

Különösen szerencsés az időzítés, mert van egy tizenhárom éves fiam, akinek éppen most indulnak be igazán a hormonjai, miközben az enyémek lassan búcsúznak. Mondanom sem kell, hogy ez időnként egészen különleges anya-fia kapcsolatot eredményez. Ennek ellenére, a kapcsolatunk nagyon jó, reméljük túléli a "hormonháborút" is.

Emellett sokszor érzem úgy, hogy nem találom a helyemet. Nehezebben érem utol magam, nem halad úgy a háztartás, ahogyan szeretném, és néha lehangoltnak érzem magam. Nem történik feltétlenül semmi különös, mégis mintha kevesebb lenne az energiám és nehezebb lenne összeszednem magam.

Egyelőre azon gondolkodom, mit tehetek azért, hogy a későbbi tüneteket lehetőség szerint enyhítsem. Anyukám azt mondja, neki a propoliszcseppek segítettek, és ezért nem voltak hőhullámai. Lehetséges, hogy valóban segítettek neki, de az is lehet, hogy egyszerűen ilyen az alkata. Én mindenesetre szeretem a propoliszt, így valószínűleg újra bevezetem.

Emellett szeretnék jobban figyelni az egészséges étkezésre, a mozgásra és az alvásra-már amennyire ez két gyermek, a munka és a háztartás mellett megvalósítható.

Mi lett velünk?

A legfontosabb, hogy jól vagyunk.

A két csodababánk ma már 13 és 9 éves. Mindketten egészségesek, mindketten iskolások.

A kisebbik fiunknál az első iskolai években voltak figyelmi és olvasási nehézségek. Senki nem mondta ki, hogy ADHD-s lenne, és én sem szeretnék olyan diagnózist rátenni, amelyet nem állapítottak meg. Annyi biztos, hogy a figyelmével időnként akadnak nehézségek, ami egyébként a családban többünknél is jelen van.

Nem gondolom, hogy ezt a korábbi hormonkezeléseimhez kellene kapcsolni. A családi előzmények alapján sokkal valószínűbbnek érzem az öröklött hajlamot.

A nehezebb iskolai kezdet ellenére minden akadályt sikerült átugrania. Nagyon okos, szorgalmas és kitartó gyermek, és rengeteg munkával szépen halad.

Amikor ezt a blogot elkezdtem, még külföldi tanulmányokat és más nők blogjait bújtam, hogy valamilyen kapaszkodót találjak a gyermektelenségből kivezető úthoz. Minden egyes személyes történet hatalmas segítséget jelentett.

Ma, a mesterséges intelligencia világában néhány jól feltett kérdéssel pillanatok alatt rengeteg információhoz juthatunk. Ez csodálatos lehetőség. De azt gondolom, a valódi, hús-vér emberek történeteire továbbra is szükség van.

Ezért írtam meg ezt a bejegyzést is.

Talán valaki egyszer ugyanúgy rátalál majd, ahogyan annak idején én találtam rá mások történeteire. Talán segítséget jelent neki egy 0,53-as AMH-eredmény után. Talán megnyugtatja, hogy az alacsony AMH nem jelent azonnali menopauzát. Vagy egyszerűen csak felismeri benne a saját rövid, hosszú, majd teljesen kiszámíthatatlanná váló ciklusait.

Én pedig most itt tartok: két egészséges gyermek édesanyjaként, 48 éves koromhoz közeledve, valószínűleg a perimenopauza utolsó szakaszában.

Hogy a május 14-én kezdődött vérzés valóban az utolsó menstruációm volt-e, azt még nem tudhatom.

Ezt majd az idő dönti el.

Az ötödik terhességem

Tudom, tudom, a legutóbbi bejegyzésemben arról írtam, hogy nem biztos, hogy szeretnénk harmadik babát. Mindenesetre nem zárkóztunk el tőle. Történt aztán, hogy késett a peteérésem, nem éreztem a tüneteket és vettem egy csomag ovulációs tesztet. A 20. nap körül lett a legsötétebb. Mondtam a férjemnek, hogy ha szeretne harmadik babát akkor jöjjön reggel. Jött...
Két héttel később nem akart szűnni a pecsételésem de a menstruációm sem jött meg.  Épp külföldön voltunk, nem volt nálam semmi. Elküldtem hát a férjemet tesztekért amik egytől egyik pozitívak lettek. Nem volt persze progeszteron sem kéznél de úgy voltam vele, hogy nem baj, legfeljebb megjön ha nem jó a terhesség.
Nem jött meg így itthon elkezdtem használni az Utrogestánt. Nem voltam hajlandó ennél drágábbat venni vagy injekciókkal kínozni magam, mert hiába kaptam végig az előző terhességem alatt a fájdalmas szurikat, csak megszültem 36+6 napon egy nappal az utolsó szuri beadása után..
Körülbelül 4 hét 1 napos lehettem amikor a Clearblue 2-3-at mutatott ami baromira jó HCG szintre utal. Tamásnál 1 nappal előtte mutatta ugyanezt. Bizakodtam, a tüneteim is nagyon erősek voltak. Olyan hihetetlen volt, hogy szoptatás mellett 40 évesen összejött úgy, hogy nem volt előtte 1-3 hónappal lombikom mint az első 4 terhességemnél. Valahol várható is volt, hogy valami történik, ha nem védekezünk mivel a hormonszintem soha nem volt még ilyen jó. Amióta szoptatok, csoda módjára lecsökkent a pajzsmirigy antitesteim száma is. A szopit egyelőre nem szerettem volna elhagyni mert úgy voltam vele, hogy felesleges kínzásnak tenném ki Tamást amennyiben mégsem fejlődne jól a baba,  aztán meg verném a fejem a falba. Pár hete egy előadáson találkoztam a szoptatási tanácsadómmal és rákérdeztem erre. A válasza az volt, hogy az én előzményeimmel sem kell abbahagyni hacsak nincs nyomós ok, mert  például egy orgazmus sokkal nagyobb méhösszehúzódásokat okoz, mégsem tiltják el a nőket a házasélettől.

Jött végre a hétfő és elmentem vérvételre. 4+3 napon 463 volt a HCG és 79,6 a progi. Tamásnál 4+2-ön volt 586 körül és 87 a progeszteron. Ez nem volt rossz eredmény így sem. A proginak nagyon örültem, mert elég jó volt ahhoz,  hogy méhen belüli terhességre utaljon.
4 hét 5 naposan jött egy tüszős mandulagyulladás körülbelül 38 fokos lázzal. Azonnal elkezdtem a megfelelő gyógyszerrel csillapítani. Gyerekkorom óta nem voltam lázas. Nem sejtettem jót. Másnap elmentem vérvételre. A HCG eredményem sajnos csak 1207 lett. Tamás ezen a napon 2336 volt, a duplázódás 89 %-os. Ekkor már sejtettem, hogy valami baj van de még nem adtam fel.
5hét 3 naposan a HCG-m csak 3448 volt. A duplázódás 70%-os volt. Kezdtem feladni bár ahogy olvastam, ebben a korban ez még belefért. Ahogy nő a HCG, úgy csökken az emelkedés mértéke. Másnap az orvosom behívott ultrahangra. A petezsák 8,6 mm volt. Megint elkezdtem reménykedni mivel Tamásnál 5 hét 2 naposan 9 mm-es volt. A tüneteim persze egyre jobban csökkentek.
A következő ultrahang másfél héttel később volt. Ott már 21 mm-es szabályos petezsákot láttunk szikhólyaggal de embriót és szívhangot sehol sem. Üres petezsák, azaz blighted ovum lett a vége. Egy újabb missed ab. A természetes vetélés mellett döntöttem mivel már volt benne részem és egyáltalán nem fájt. Azt hittem, hogy majd abbahagyom a progeszteront és pár napon belül elmegy. Aha..Jó nagyot tévedtem, ez más helyzet volt. Utána is olvastam külföldi oldalakon, hogy hetekig nem ismeri fel a szervezet azt, hogy elhalt a terhesség és van akinél az első trimeszter végén következik csak be a vetélés. Nem akartam elhinni, hogy 600 mg progeszteron abbahagyása, a szex, az emelés, a szoptatás és minden egyéb amit eddig kerültem az első időszakban  nem fog semmi előrehaladást sem hozni. Kicsit féltem is a hatalmas vérzéstől és a szülési fájdalmakról amikről ezeken az oldalakon beszámoltak de álltam eléjük A tüneteim nem hogy elmúltak volna, egy ideig még a hányinger is kínzott, a szagundor és fáradtság pedig végig velem maradtak. Eltelt 2 hét és én még csak nem is pecsételtem..Természetesen műtét lett a vége amin már túl is vagyok. Közel 10 hetesen a petezsák épp hogy csak kezdett elnyúlni, nem tudom meddig tartotta volna még bent a szervezetem.
Viszonylag jól viselem hiszen nekem két gyerekkel és kerek az életem, egy szavam sem lehet. Egyelőre nem tudjuk, hogy merünk-e még egyszer próbálkozni, nem szívesen élnék át még egy ilyen megpróbáltatást. Meglátjuk...

17 hónapos kistesó

A második fiam is megnőtt. Ma lett 17 hónapos.Túl gyorsan megy az idő...

Már egy éve nem írtam ide. Lehet el kéne most már búcsúznom, de nem tudok. Mindig bízom benne, hogy több időm lesz írni de nem ígérek semmit. Közben lediplomáztam és sokat dolgoztam éjjel, nem maradt energiám két gyerek mellett írni sajnos pedig olyan jó visszaolvasni Balázsról.

Tamás körülbelül ugyanott tart fejlődésben mint Balázs annyi különbséggel, hogy sokkal jobban imádja a zenét mint a nagytesó és azonnal táncra perdül ha valaki énekelni kezd vagy zenét hall. A beszédfejlődés nála sem az igazi de a remény hal meg utoljára, bízom benne, hogy nála másképp lesz. Mondja a mámát( cici), Jaját( én vagyok). Jó ideje mutogat és mindent megért, rövid utasításokat örömmel végrehajt. A járása kicsit később indult be mint Balázsnál, annak ellenére, hogy úgy tűnt nála gyorsabb a mozgásfejlődés (egy hónappal korábban ült fel mint Balázs).

Az alvás éjjel elfogadható mondjuk mostanában elég sokszor ébredt a fogzás miatt. Kibújt egyik szemfoga is, a másik úton van. Rengeteg foga van de nem tudom hány, mert nem engedi megszámolni, de kint van egy csomó rágó is. Az ébredés nekem továbbra sem jelent gondot, mert még cicizik, csatlakozik és alszunk tovább. Így tudtam túlélni a napokat munka, tanulás és 2 gyerek mellett. Nekem továbbra is így sokkal könnyebb mint kibújni az ágyból és tápot keverni vagy átmenni szoptatni egy másik szobába. Szeretném, ha 3 éves koráig szopizna, nem vagyok hajlandó tápszerre költeni, ha van tej is. Éppen ma adományoztam el 7 doboz tejitalt ami a Balázstól megmaradt. Próbáltam adni neki cumisüvegből( igen, most most már azt is kipróbálta, nehogy lemaradjon valamiről), de nem kellett neki. Szerencsére ügyesen iszik pohárból és szívószállal is. Az én súlyom és vérképem tökéletes, továbbra is jó hatással van rám a szoptatás. Már azon is gondolkodtam, hogy életem végéig fejni kéne és akkor nem lesznek súlyproblémáim, na de ezt persze nem tehetem meg. ;) A célom persze az, hogy csak reggel,este és a délutáni alvás előtt szopizzon na de ez nem megy olyan könnyen.
Napközben nemrég áttért az 1 alvásra ami van hogy csak fél órás. Nem tudom miért ilyen rossz alvók a gyerekeim...Balázs már nagyon régen nem alszik napközben pedig szerintem igényelné, de leütni nem tudom. Óvodában sem alszik, haza szoktam hozni ebéd után, mert nem szívesen jár, ha bent kell aludnia, így meg nincs gond.  Amikor ott maradt, éjfél előtt nem tudott elaludni. Remélem Tamás alvása nem fog ennyire elromlani.
A súlya neki is 10 kiló körül mozog mint Balázsnak annak idején szóval le sem tagadhatják, hogy testvérek. Kinézetre Tamás zömökebb, arca kerekebb, szóval nem tűnik vékonynak mint a nyúlánk, tojásarcú Balázs de a mérleg sehogy sem akar többet mutatni pedig egyik tápszeres volt a másik meg anyatejes...

Ja, igen és fontos hír, Balázs 5 évesen VÉGREEEE leszokott a tejitalról amit ugyebár cumisüvegből fogyasztott. Már azt hittük, sosem lesz vége. Pont Bobóországban voltunk amikor ez történt, így könnyebben ment a leszokás. Éppen nem volt tejital a drogériában és tápszert vettem. Balázs szegény azt hitte, hogy tejital van az üvegben. Miután nem ízlett neki, nem árultuk el neki, hogy ez nem a megszokott itala. Keserves sírásba kezdett a második estén, mert nem értette, miért nem ízlik neki. Összeölelkezve, könnyes szemekkel aludtunk el a szállodában és megsirattunk mindketten egy korszakot ami így véget is ért. Szerencsére a sok szállodai élmény kárpótolta őt.

A hozzátáplálás nagyon jól indult Tamásnál, egy darabig azt hittem, sokkal jobb evő lesz mint Balázs, de az utóbbi időben rosszul eszik. Remélem ezt a fogai okozzák és a 2 hete tartó nátha. Nála is ugyanaz van mint Balázsnál ebben a korban, hosszasan folyik az orra, egyéb baja nincs. Én mondjuk nagyon unom az orr porszívózását és a büdös porszívó kerülgetését..A rettegett hányás-hasmenéses víruson is túl vagyunk, örülök, hogy ilyen sokáig húztuk. 16 hónaposan kapta el először, szerintem az egyik játszóházban. Tamás egy darab  hányással és pár nap hasmenéssel úszta meg, Balázs egy egész éjszakán át hányt a férjemmel egyetemben. Engem most is elkerült. Tegnap voltunk újra játszóban és holnap is megyünk, kíváncsi vagyok, hogy elkapják-e ismételten vagy immunizálódtak az 1 hónappal ezelőttivel. A kicsi be van oltva Rotavírus ellen, szerintem ezért sem kapta eddig el. Balázs nem volt és vele kórházba is kerültünk annak idején. Jó, tudom, 1000 fajtája van a vírusnak meg ott a Calici is és elvileg csak 6 hós koráig véd, de valahogy mégis bejött.

A BLW módszert nem követtük teljes mértékben, nem mertem. Kapott az elején vagy 5 üveg pépes bio bébiételt is de nagyon gyorsan áttértünk a darabosra. A férjem nagyon tartott a módszertől, de belenyugodott miután látta, hogy milyen ügyesen kiöklendezi a nagy darabokat. Egy jó pár hónapja már a levest is egyedül kanalazza, szerencsére imádja is, szóval nem volt hülyeség az önálló ebédre való nevelés. Persze sok kosszal járt és még a  mai napig van hogy koszol ( imád dobálni az étellel mint ahogy Balázs is régen), de egyelőre úgy látom, jó ötlet volt. A harmadikkal is így csinálnám.
Időközben 40 éves lettem és már nem vagyok abban biztos, hogy lesz kistesó. Valahol jó lenne egy kislány is, de nem biztos, hogy jó ilyen féltékeny fiúk mellett. Meg hát 2 gyereket is nehéz elindítani az életben, nem hogy hármat..

Amúgy rengeteget csavargunk a fiúkkal hétköznap és hétvégén egyaránt. A férjem kapott cégautót amit maximálisan kihasználunk. Kár, hogy a fél óránál hosszabb utakat még mindig nem szereti Tamás és sokat sír ilyenkor.
A kicsi imádja a könyveket, vonatokat és az autókat mint a nagytesó, babajátékkal szinte nem is játszik. A kapcsolatuk még mindig nem a legjobb, Balázs érthető okokból kiakad, ha a kicsi szétrombolja az építményeit. Nagyon nehéz ez a része a gyereknevelésnek...Kicsi a ház amiben lakunk, jó lenne nekik külön szoba, de nem tudunk a jelenlegi irreális ingatlanárak miatt elköltözni és ez engem baromira zavar. Nagyon nehezen viselem a kuplerájt amit csinálnak.Balázst nagyon nehéz rávenni arra, hogy összepakolja a játékait. Én egész nap pakolok, de mivel kevés a hely, nagyon gyorsan rendetlenség lesz én meg üvöltözök. Na, erről kéne leszoknom sürgősen, mert Balázs már rendesen utánoz. Látszik most már, hogy mi vagyunk a gyerekek példaképei és hogy így üvöltöző, idegbeteg gyerekeim lesznek.

Kiegészítés: Tamásról kimaradt pár dolog amit itt szeretnék dokumentálni. Ügyesen fogja a ceruzát már most( Balázs sokszor még most sem), szívesen rajzol. Persze ez lehet amiatt, hogy látja a tesót aki amúgy nem szeret rajzolni, de a logopédus nemrég ránk parancsolt, hogy muszáj valahogy kedvet csinálni neki. Régóta mutogat a tárgyak felé. Jó ideje megért szinte mindent. Imádja az állatokat. Hangosan nevet amikor apukájával birkózik, persze ezt is Balázstól leste el. Már most próbál páros lábbal ugrálni az ágyon mint a tesó de természetesen még nem megy neki. Kerekítőre októberben kezdtünk csak járni( előtte 2x voltunk) mivel sokáig reggel 10 körül volt az első alvása. Ő is visszafogottan viselkedik ott mint a tesó régen, ha sokan vannak nehezebben oldódik de óra végére már mindenfelé császkál egyedül. 2-3 alkalom után már egész jól felszabadult, könnyebben megy ez is neki mint Balázsnak annak idején. Amikor kiejtem a számon a "Kerekítő"-t egyből köröz a tenyerében( Kőketánc). Balázst ezek a dolgok nem izgatták, óvodás korában kezdte el megszeretni a foglalkozást amikor már nem tudtunk járni és itthon kérte, hogy énekeljek neki és játsszuk el az ott tanultakat. Ma ( december 13) láttam először hogy szinte futva közlekedik az utcán. A motorozás, kisautózás még nem keltette fel az érdeklődését. Mindenben örömmel utánozza a nagytesót. :)
Legalább 2 hónapja mutatja hol van a feje, orra, szája, foga, füle, elég csak kimondani és már ott is van a kezecskéje. ;)  Zabálnivalóan cuki. <3 Le tudja csavarni a kupakot az üvegekről, gyógyszeres dobozokról. Nagyon kell vigyázni. Már nem szívesen ül az etetőszékben, fel kell ültetni a nagy asztalhoz. Vettem már neki kisszéket is hogy egy kisebb asztalnál üljön ha úgy alakul.
Az én mérésem alapján olyan 80 cm körül van. 74-80-as ruhákat hord, 20-as cipőt és 4-es pelusa van.

A szokásos időhiány

Úgy sajnálom, hogy nincs időm többször jelentkezni pedig olyan jó lenne rendszeresen beszámolni Tamás fejlődéséről, a testvéri kapcsolat alakulásáról és sok minden másról, de így jár az aki túlvállalja magát. Tulajdonképpen elröpült öt hónap, hatalmasat nőtt a kisbabám én pedig a szakdolgozatom írásával és a munkáimmal elcsesztem ezt a gyönyörű időszakot. Persze mindezeket a gyerekek lefekvése után csináltam( este 10 és éjjel 2 között), de akkor is sokat rontottak a dolgok szépségén. Az éjszakázás a második gyermekemnél is megvolt, de nem azért, mert ő nem alszik...

Sajnos a szakdolgozatot nem sikerült megírnom határidőre pedig egy teljes hónapom elment rá. Sebaj, van még egy félévem, hogy nem vesszen el a dolog. Balázs pont abban az időszakban volt beteg és köhögött sokat éjjel. Aztán ott voltak a munkáim.  Tamás 4 hetes volt amikor először elmentem 3 órára. Muszáj volt, mert ha nemet mondok( elég volt a terhesség 12 hetétől szüneteltetni) akkor hívnak mást én pedig nem akarok a gyerek 2 éves korában visszamenni dolgozni a rendes munkahelyemre, inkább folytatom azt amit pár éve kezdtem és akkor éjjel dolgozom, nappal meg velük vagyok. Havonta egyszer-kétszer kell itthonról elmennem, ami nem sok, de rengeteg az utómunka amit itthon tudok éjjelente megcsinálni így csodálom, hogy még nem purcantam ki és szerencsére tejem is van még pont annyi hogy kizárólagosan és igény szerint tudjam Tamást szoptatni. Szóval bátran állíthatom, hogy az idegeskedés, kevés alvás egyáltalán nem befolyásolja a tejtermelést. Egy dolog fontos, mégpedig az, hogy a kicsi akkor kapjon cicit amikor kéri. Persze éjjel is kéri, de mivel mellettem alszik, szinte fel sem kelek ilyenkor hanem oldalfekvésben, félkomásan megetetem. Annyira, de annyira egyszerű ez így! A tápszerezés sokkal nehezebb volt Balázsnál. Sőt, őt külön szobában altattam 9 hónapos koráig és minden egyes ébredésnél( éjjel volt, hogy óránként) ki kellett bújni a meleg ágyikóból, meg kellett csinálni a tápot, cumisüvegeket kellett mosni és sterilizálni naponta többször, elalvás után még neki kellett látni fejni, hogy anyatejet is kapjon aztán a mellszívót is lehetett mosni és sterilizálni. Szóval nekem ezek után senki ne mondja, hogy egyszerűbb tápot adni...Ráadásul rengeteg pénz a zsebünkben marad az anyatejjel és a súlyomat is karbantartja mivel engem fogyaszt a szoptatás. Hiába eszem rengeteget, 65 kiló vagyok. A terhességet 67-el kezdtem. Szóval csupa-csupa pozitívummal jár az én esetemben, persze tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés ezen a téren.

Olyan jó érzés, hogy Tamás hízik, nem stagnál a súlya mint Balázsnak duplázás után. Jelenleg 6800 gramm körül van, 2700-al született, szóval nagyon meg vagyok vele elégedve a védőnővel egyetemben. Kimondhatatlanul csodálatos érzés, hogy méhen kívül is a testemből táplálkozik és rossz, hogy közeledik a hozzátáplálás amivel egy újabb fejezet véget ér....

A szoptatási tanácsadó nagyon jó befektetés volt. Hallgattam rá és össze is hoztuk azt amit Balázsnál lehetetlennek hittem. Tamásnak még játszócumit sem adtam nehogy bezavarjon és anélkül is lehet élni pedig Balázsnak körülbelül 20 cumija volt. Próbáltunk majdnem minden gumit elkerülni, hogy ne legyen ő is cumizavaros egy kivételével, mégpedig a Medela Calmával. Ez a cumisüveg is zavart okozhat hiába kell erősen szívni, de amikor havi 1-2 alkalommal el kellett mennem, valamiből etetni kellet a kicsit. A férjem nem tudta használni sem a svéd itatópoharat sem a Spilly Spoon-t amik nem okoznak zavart így kénytelenek voltunk kockáztatni, mert ez az üveg azért mégiscsak jobb mint egy hagyományos. Szerencsek voltunk, nálunk ilyen ritka használat mellett nem okozott gondot.
Milyen kár, hogy a kórházi személyzet nem eléggé képzett ahhoz, hogy megfelelő tanácsokat adjon! Ha rajtuk múlik, valószínűleg Tamás is tápszeres lenne, mert a kis súly és sárgaság megvolt Tamásnál is csak egy szoptatási tanácsadóval a háttérben nem ijedtem meg úgy mint Balázsnál és nem nyomtam a cumisüveget a szájába, hogy ne halljon éhen...Persze vannak jól informált csecsemősök is, de ha nem pont olyat fog ki az ember akkor szív mint én anno... Nagyon szomorúak tartom, hogy nincs pénz továbbképzésre és az orvosok, védőnők, csecsemősök( tisztelet a kivételnek) nem tudják megfelelő tanácsokkal ellátni az újdonsült anyákat és ebből kifolyólag oly sokan tápszeresek lesznek...Pedig ha én tudok szoptatni akinek PM alulműködése, Hashimitója, IR-je, lapos mellbimbója van, kis súllyal született a gyermekem 36+6-on ráadásul éjjelente dolgozom, akkor majdnem mindenkinek tudnia kéne( kivétel a genetikai vagy egyéb betegségben szenvedők természetesen). Minden az alapokon múlik amiket nem megfelelően tudnak átadni a legtöbb helyen, szóval nem az anyukák hibáznak és most ezzel remélem nem sértek meg senkit, nem ez a szándékom. Érdemes viszont 2-3 doboz tápszer árán IBCLC-s szoptatási tanácsadóhoz fordulni.

Az éjszakák jók, a nappalok ezzel szemben kicsit nehezebbek. Tamás is ölben szeret lenni egész nap mint a bátyja annak idején. Nem hagyok babát sírni így természetesen kielégítem ezt az igényt. Béreltem különböző hordozókat is, de nem viszem túlzásba a használatukat, jobban szeretem babakocsiban tologatni őt is, ha valahová elmegyünk. Sok minden nem kell csinálnom napközben, a kaját is rendelem, de van egy nagyobb kisfiam is ugyebár aki nem mindig nézi jó szemmel azt hogy a kicsi rajtam lóg. Imádja a kicsit, nem egyszer megy oda hozzá vigasztalni, szórakoztatni, ha sír vagy én éppen el vagyok valamivel foglalva de összességében nagy törést okozott neki a tesó érkezése. Az igény szerinti szoptatás, a kezdeti kis súly és sárgaság miatt Tamás elég sokat volt kézben már újszülött korban is szóval én nem tudom hogy csinálják azok a szülők akik a naggyal tudnak többet foglalkozni mondván, hogy a kicsi úgy is elvan. Hát nálunk ez nem jött be és nyilván féltékenykedést eredményezett. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy felerősödött Balázsban a hiszti, a követelőzés, a szófogadatlanság és egyéb olyan probléma ami szinte nem is létezett Tamás születéséig. Jó ideje Családterápiára is járunk emiatt mind a négyen. A héten megvettem a Plukkido Land társasjátékot ami mesével és varázslattal próbálja a gyermekeket a jó útra terelni a hagyományos büntetés, zsarolás és egyéb nevelési módszerekkel szemben amik nálunk nem is jönnek be. Borzasztó ahogy az ember hozza a mintát gyerekkorából, nagyon nehéz levetkőzni. Kíváncsi vagyok, hogy ezek a Manók mennyire tudnak majd nekünk segíteni. Persze a helyzet egyre jobb ahogy telik az idő és nagy szerencse, hogy a tesót szereti de ezt akkor sem szeretném a véletlenre bízni. Sok kettesben eltöltött idő kellene, ami egyelőre elég ritka, de ahogy a kicsi 6 hónaposan elkezd majd mást is enni, többször elmegyünk majd itthonról Balázzsal.

A hozzátáplálás valószínűleg BLW formában fog megvalósulni. Nagyon tetszik, hogy ez is igény szerinti, 1 éves korig marad az anyatej mint fő táplálék és csak kóstoltatni kell ( WHO ajánlás) nem pedig mennyiségeket belediktálni a gyerekbe. Elvileg ki lehet vele védeni a későbbi étkezési zavarokat, az elhízást és a gyerek már az elején  ugyanazt eheti amit mi( allergének kivételével) ráadásul 1 éves korukra az ily módon táplált gyermekek kanállal esznek mivel már a legelején is ők veszik magukhoz a kívánt mennyiségű ételt, tilos a kanállal való etetés több okból is. Hátránya, hogy darabos ételeket kell adni és nem püréket ami félelmetes a fulladásveszély miatt. Mondjuk mi már az első ilyen élményen túl is vagyunk, mivel Tamás kiette a kezemből a banánt egyik nap. Jött is az öklendezés és némi hányás utána de túléltük. Még persze nem vágunk bele, megvárjuk a 6 hónapos kort. 

Szóval minden szép és jó, már csak Balázs lelki világát kellene a helyére tenni hogy teljes legyen a boldogságunk.

Remélem ezentúl többször írok de addig is kívánok mindenkinek áldott ünnepeket és boldog új évet. Teljesüljön minden álmotok az új esztendőben!

Don't try this at home

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e nektek a szüléstörténetemet ugyanis ez egyenlő azzal, hogy felfedem a kilétemet, annyira egyedire sikeredett. Aztán rájöttem, hogy aki akart már eddig is felismert az Agolutin, Proluton és a 9 éves meddőségi háttér miatt amit sok helyen hangoztatok. Szóval akkor itt van, nem hagyom cserben a kedves olvasóimat:

Azon a hétfőn otthon írtam, vagyis próbáltam írni a szakdolgozatomat. Nem igazán tudtam koncentrálni, de ezt a melegre fogtam. A férjem és Balázs lent voltak a Balatonon. Már úton voltak hazafelé amikor úgy döntöttem, felmegyek és nézek egy részt a kedvenc sorozatomból. Semmi különös bajom nem volt egész nap azon kívül, hogy 10 percenként jártam pisilni.
Ahogy elindult a film, egy hatalmas pukkanásra lettem figyelmes. Ajjaj, gondoltam, elfolyt a magzatvíz...Ki is akadtam egy picit, mert én fájásokkal induló szülésre pályáztam. Mindig is úgy tudtam, hogy a magzatvíz elfolyása után akár 24 óra is eltelhet mire beindul a szülés. Ennek ellenére, azonnal felhívtam Tündét, a szülésznőmet, hogy mi legyen. Kérte, hogy iparkodjak be a kórházba, mivel ez már a második szülésem és biztos, hogy gyorsabb lesz mint az első. Mondtam neki, hogy még a család nincs itthon, nem tudok elindulni és ha lehet, megmosnám még a hajamat is. Így is tettem, közben felhívtam a férjem és a szomszédasszonyomat, hogy mikor érnek haza. A fájások ekkor már elkezdődtek. A hajamat megmostam és ki is másztam a kádból, de addigra már olyan intenzív fájásaim voltak, hogy üvöltöttem. Éreztem, hogy valami itt nagyon nincs rendben. Balázzsal ekkorra fájdalmat nem éreztem. Arra gondoltam, hogy ha ez így folytatódik, muszáj lesz kérnem az epidurált amit annyira elleneztem eddig. Egyre inkább feszített valami lefelé. Két kézzel fogtam a mosdókagylót és ordítottam. Nem lehet, gondoltam magamban, hogy megindul a szülés...Jött még egy-két pokoli fájás aztán egyszer csak kibújt egy fekete fejecske. Uram Isten, mi lesz most? Megfordultam valamiért aztán egyből jött egy újabb fájás és kicsúszott a gyerekem a fürdőszoba kövére...Nem tudtam elkapni. Gyorsan magamhoz öleltem, megsimogattam a hátát és felsírt. Akkor kicsit megnyugodtam. Eszembe jutott, hogy mit tanultam az Aranyóráról, így fogtam egy kéztörlőt és a babára teregettem aki a mellkasomon volt. Kisétáltam és felhívtam a mentőket. 25 perc telt el a szülésznő és a mentők hívása között. Gyors szülés volt, igazán nem panaszkodhatom...Közben betoppant a férjem a gyerekkel. Meglátta a fürdőszobából kivezető véres lábnyomokat, majd rám nézett és észrevette a kezemben lévő újszülöttet. Gondolhatjátok azt a meglepődést, kb 15 perce ő még csak ott tartott, hogy megrepedt a burok.. Gyorsan átvitte Balázst a szomszédba és jött segíteni.
Ezután feküdtem le a nappali szőnyegére csak. Jöttek a mentősök, akiknek még az is eszükbe jutott, hogy megkérdezzék a páromat, hogy van-e kedve elvágni a köldökzsinórt. Nagyon hálásak vagyunk nekik. Ráadásul bevittek a János kórházba is ahol már várt az orvosom és a szülésznőm is, aki még le is jött elénk. Hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek! Nagyon jól esett a törődés és az is, hogy senkinek nem jutott eszébe meggyanúsítani azzal, hogy direkt szültem otthon. Tünde segített megszülni a méhlepényt, az orvosom meg összevarrt az arany kezével. Most picit repedt a gátam is, de állítólag felületesek lettek a sebeim. Nem is fájt azóta sem, 2 órával később ismét kint tudtam ülni a vaspadon a kórházban mint amikor Balázs született.
Tamás 2700 grammal és 53 centivel jött világra 36+6 napos terhesen. Besárgult ő is, de sikerült megbeszélnem a kórházban, hogy ne cumisüvegből etessük, hanem svéd itatóból és nem lett cumizavaros. A tejem a szuper aranyóra miatt gyorsan beindult és mire hazamentünk már nagyokat tudott szopizni a második csodababám. A szoptatási tanácsadó a kórházba is bejött segíteni, mivel annyira leesett egyik napon Tamás vércukorszintje hogy felébreszteni sem nagyon lehetett és aggódtam, hogy így annyi lesz a szoptatásnak, de szerencsére nem ez történt. Holnap három hetes lesz és még mindig anyatejes a kisfiam akit természetesen igény szerint szoptatok. Már a 3 kilót is meghaladta szerencsére. Végre tudom élvezni így a babázást, szegény Balázsnál ez nem sikerült az állandó aggódás és szoptatási nehézségek miatt.
Balázs nagyon édes nagytesó, imádja  a kicsit. A kórházban nem sírt amikor haza kellett minden nap menjen, pedig ettől nagyon féltem. Itthon voltak necces első napok, nagyon ki voltam. Sírt amikor rájött, hogy ez a tesó állandóan anya cicijén lóg. Muszáj volt gyakran etetni és ébresztgetni a besárgult aluszékony gyerekemet. Aztán megértette, legalábbis úgy tűnik. Puszilgatja és szeretgeti a kicsit amikor csak teheti. Persze, amikor csak lehet, átadom Tamást apának, hogy Balázzsal foglalkozzak, de nem egyszerű a helyzet...

Szóval így állunk ma, kereken két évvel a missed ab műtétem után. Megmondtam én anno a beteghordónak és a nővérkének amikor hoztak ki félkómában a műtőből, hogy jövök én még ide vissza szülni. Hát nem pont úgy sikerült, de a gyerekágyas első napjaimat legalább ott tölthettem és az első éjszakán helyhiány miatt ugyanabba a szobába kerültem.
Azt hiszem most már abszolút teljes a boldogságom, bár úgy nézz ki, nem zárkózunk el egy esetleges harmadik babától sem. ;)

Megszületett

Második csodababám hétfőn este megszületett könnyebben mint valaha gondoltam volna.
Súlya nem éri el a 3 kilót, de nem bánom, mert gyönyörűen tud már szopizni csak még kicsit aluszékony. Tejem van bőven. Szavakkal nem lehet kifejezni, hogy mennyire boldog vagyok.

Egyre közelebb a célhoz

Lassan itt az éjfél és 36 hét 6 naposak leszünk. :) Balázzsal ezen az éjszakán éreztem az első fájásokat amik tusolás után elmúltak. Másnap napközben távozott a nyákdugóm és éreztem egy-két fájást is. Aznap éjfélkor már az igazi kontrakciók kezdődtek és másnap meg is született a Kisfiam.
Nagyon remélem, hogy ez most nem így alakul. Még olyan 10 napot kérek és minimum 3 kilós születési súlyt.
Nagy örömömre túl vagyok az utolsó fájdalmas Proluton injekción is. Remélem bent tartja még a babát pár napig.
A kórházi táskák nagyjából elkészültek. Érdekes, hogy ezeket a végtelenségig lehet pakolni és sosem készülnek el. ;)
Balázs ma először ment le nélkülem a Balatonra. Elaludt az apukájával gond nélkül. Túl vagyunk az első próbán, az igazi majd a három napos kórházi tartózkodásom lesz. Reméljük éjjel nem fog sírva keresni... Leküldtem a fiúkat, miért szívjanak velem itt a nagy melegben. Így legalább összepakoltam és próbálom írni a szakdogámat. Szerencsére a tanár elfogadta a tervezetet nemrég, de túl későn ahhoz, hogy a szülés előtt be tudjam fejezni.
Balázs a tesó érkezését nagyon várja, szinte minden nap elolvastatja velem Fini Petra A Tesó-űgy című könyvét és rengeteg kérdést tesz fel ezzel kapcsolatosan. Bejött neki nagyon a centi vágása, minden nap látja, hogy egyre inkább közeledik a nagy nap. Reméljük a legjobbakat. Napközben viszont elég nehezen bírok vele, ki tud rendesen készíteni és folyamatosan azt érzem, hogy semmivel sem haladok. Hiába, nehéz ebben a nagy melegben ekkora hassal lekötni egy 4 évest és még mellette készülni a szülésre, pakolni a fiúk után, írni a szakdolgozatot( amire persze sosincs idő). Az ebédet múlt hét óta rendelem, nem állok neki főzni egy jó darabig. Mindent nem lehet.
Éjjel nem sokat alszom. Általában 3 és 6 között fent vagyok, aztán visszaalszom egy órára. Olyan is van, hogy háromig nem tudok elaludni. Sehogy sem jó már. A pisilés egy-másfél óránként kidob az ágyból minek következtében vagy visszaalszom vagy nem. Na, de nem panaszkodom, én akartam terhes lenni tehát mindent kibírok és túlélek de tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz nyáron várandósnak lenni. Vannak keményedéseim, de ezek még nem fájdalmasak, inkább kellemetlen feszülésnek érzem őket. A legutóbbi ultrahangon még teljesen zárt voltam viszont a baba súlyát az orvosom nem tudta pontosan lemérni, mivel már nagyon lent volt a kis feje és ez beárnyékolta a mérést.
Legközelebb már valószínűleg csak a szülés után jelentkezem remélhetőleg egy gyönyörű szüléstörténettel és egy egészséges, 3 kiló feletti boldog, szopizni jól tudó kisfiú fényképével. :)