2017. december 16., szombat

A szokásos időhiány

Úgy sajnálom, hogy nincs időm többször jelentkezni pedig olyan jó lenne rendszeresen beszámolni Tamás fejlődéséről, a testvéri kapcsolat alakulásáról és sok minden másról, de így jár az aki túlvállalja magát. Tulajdonképpen elröpült öt hónap, hatalmasat nőtt a kisbabám én pedig a szakdolgozatom írásával és a munkáimmal elcsesztem ezt a gyönyörű időszakot. Persze mindezeket a gyerekek lefekvése után csináltam( este 10 és éjjel 2 között), de akkor is sokat rontottak a dolgok szépségén. Az éjszakázás a második gyermekemnél is megvolt, de nem azért, mert ő nem alszik...

Sajnos a szakdolgozatot nem sikerült megírnom határidőre pedig egy teljes hónapom elment rá. Sebaj, van még egy félévem, hogy nem vesszen el a dolog. Balázs pont abban az időszakban volt beteg és köhögött sokat éjjel. Aztán ott voltak a munkáim.  Tamás 4 hetes volt amikor először elmentem 3 órára. Muszáj volt, mert ha nemet mondok( elég volt a terhesség 12 hetétől szüneteltetni) akkor hívnak mást én pedig nem akarok a gyerek 2 éves korában visszamenni dolgozni a rendes munkahelyemre, inkább folytatom azt amit pár éve kezdtem és akkor éjjel dolgozom, nappal meg velük vagyok. Havonta egyszer-kétszer kell itthonról elmennem, ami nem sok, de rengeteg az utómunka amit itthon tudok éjjelente megcsinálni így csodálom, hogy még nem purcantam ki és szerencsére tejem is van még pont annyi hogy kizárólagosan és igény szerint tudjam Tamást szoptatni. Szóval bátran állíthatom, hogy az idegeskedés, kevés alvás egyáltalán nem befolyásolja a tejtermelést. Egy dolog fontos, mégpedig az, hogy a kicsi akkor kapjon cicit amikor kéri. Persze éjjel is kéri, de mivel mellettem alszik, szinte fel sem kelek ilyenkor hanem oldalfekvésben, félkomásan megetetem. Annyira, de annyira egyszerű ez így! A tápszerezés sokkal nehezebb volt Balázsnál. Sőt, őt külön szobában altattam 9 hónapos koráig és minden egyes ébredésnél( éjjel volt, hogy óránként) ki kellett bújni a meleg ágyikóból, meg kellett csinálni a tápot, cumisüvegeket kellett mosni és sterilizálni naponta többször, elalvás után még neki kellett látni fejni, hogy anyatejet is kapjon aztán a mellszívót is lehetett mosni és sterilizálni. Szóval nekem ezek után senki ne mondja, hogy egyszerűbb tápot adni...Ráadásul rengeteg pénz a zsebünkben marad az anyatejjel és a súlyomat is karbantartja mivel engem fogyaszt a szoptatás. Hiába eszem rengeteget, 65 kiló vagyok. A terhességet 67-el kezdtem. Szóval csupa-csupa pozitívummal jár az én esetemben, persze tudom, hogy nem mindenki ilyen szerencsés ezen a téren.

Olyan jó érzés, hogy Tamás hízik, nem stagnál a súlya mint Balázsnak duplázás után. Jelenleg 6800 gramm körül van, 2700-al született, szóval nagyon meg vagyok vele elégedve a védőnővel egyetemben. Kimondhatatlanul csodálatos érzés, hogy méhen kívül is a testemből táplálkozik és rossz, hogy közeledik a hozzátáplálás amivel egy újabb fejezet véget ér....

A szoptatási tanácsadó nagyon jó befektetés volt. Hallgattam rá és össze is hoztuk azt amit Balázsnál lehetetlennek hittem. Tamásnak még játszócumit sem adtam nehogy bezavarjon és anélkül is lehet élni pedig Balázsnak körülbelül 20 cumija volt. Próbáltunk majdnem minden gumit elkerülni, hogy ne legyen ő is cumizavaros egy kivételével, mégpedig a Medela Calmával. Ez a cumisüveg is zavart okozhat hiába kell erősen szívni, de amikor havi 1-2 alkalommal el kellett mennem, valamiből etetni kellet a kicsit. A férjem nem tudta használni sem a svéd itatópoharat sem a Spilly Spoon-t amik nem okoznak zavart így kénytelenek voltunk kockáztatni, mert ez az üveg azért mégiscsak jobb mint egy hagyományos. Szerencsek voltunk, nálunk ilyen ritka használat mellett nem okozott gondot.
Milyen kár, hogy a kórházi személyzet nem eléggé képzett ahhoz, hogy megfelelő tanácsokat adjon! Ha rajtuk múlik, valószínűleg Tamás is tápszeres lenne, mert a kis súly és sárgaság megvolt Tamásnál is csak egy szoptatási tanácsadóval a háttérben nem ijedtem meg úgy mint Balázsnál és nem nyomtam a cumisüveget a szájába, hogy ne halljon éhen...Persze vannak jól informált csecsemősök is, de ha nem pont olyat fog ki az ember akkor szív mint én anno... Nagyon szomorúak tartom, hogy nincs pénz továbbképzésre és az orvosok, védőnők, csecsemősök( tisztelet a kivételnek) nem tudják megfelelő tanácsokkal ellátni az újdonsült anyákat és ebből kifolyólag oly sokan tápszeresek lesznek...Pedig ha én tudok szoptatni akinek PM alulműködése, Hashimitója, IR-je, lapos mellbimbója van, kis súllyal született a gyermekem 36+6-on ráadásul éjjelente dolgozom, akkor majdnem mindenkinek tudnia kéne( kivétel a genetikai vagy egyéb betegségben szenvedők természetesen). Minden az alapokon múlik amiket nem megfelelően tudnak átadni a legtöbb helyen, szóval nem az anyukák hibáznak és most ezzel remélem nem sértek meg senkit, nem ez a szándékom. Érdemes viszont 2-3 doboz tápszer árán IBCLC-s szoptatási tanácsadóhoz fordulni.

Az éjszakák jók, a nappalok ezzel szemben kicsit nehezebbek. Tamás is ölben szeret lenni egész nap mint a bátyja annak idején. Nem hagyok babát sírni így természetesen kielégítem ezt az igényt. Béreltem különböző hordozókat is, de nem viszem túlzásba a használatukat, jobban szeretem babakocsiban tologatni őt is, ha valahová elmegyünk. Sok minden nem kell csinálnom napközben, a kaját is rendelem, de van egy nagyobb kisfiam is ugyebár aki nem mindig nézi jó szemmel azt hogy a kicsi rajtam lóg. Imádja a kicsit, nem egyszer megy oda hozzá vigasztalni, szórakoztatni, ha sír vagy én éppen el vagyok valamivel foglalva de összességében nagy törést okozott neki a tesó érkezése. Az igény szerinti szoptatás, a kezdeti kis súly és sárgaság miatt Tamás elég sokat volt kézben már újszülött korban is szóval én nem tudom hogy csinálják azok a szülők akik a naggyal tudnak többet foglalkozni mondván, hogy a kicsi úgy is elvan. Hát nálunk ez nem jött be és nyilván féltékenykedést eredményezett. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy felerősödött Balázsban a hiszti, a követelőzés, a szófogadatlanság és egyéb olyan probléma ami szinte nem is létezett Tamás születéséig. Jó ideje Családterápiára is járunk emiatt mind a négyen. A héten megvettem a Plukkido Land társasjátékot ami mesével és varázslattal próbálja a gyermekeket a jó útra terelni a hagyományos büntetés, zsarolás és egyéb nevelési módszerekkel szemben amik nálunk nem is jönnek be. Borzasztó ahogy az ember hozza a mintát gyerekkorából, nagyon nehéz levetkőzni. Kíváncsi vagyok, hogy ezek a Manók mennyire tudnak majd nekünk segíteni. Persze a helyzet egyre jobb ahogy telik az idő és nagy szerencse, hogy a tesót szereti de ezt akkor sem szeretném a véletlenre bízni. Sok kettesben eltöltött idő kellene, ami egyelőre elég ritka, de ahogy a kicsi 6 hónaposan elkezd majd mást is enni, többször elmegyünk majd itthonról Balázzsal.

A hozzátáplálás valószínűleg BLW formában fog megvalósulni. Nagyon tetszik, hogy ez is igény szerinti, 1 éves korig marad az anyatej mint fő táplálék és csak kóstoltatni kell ( WHO ajánlás) nem pedig mennyiségeket belediktálni a gyerekbe. Elvileg ki lehet vele védeni a későbbi étkezési zavarokat, az elhízást és a gyerek már az elején  ugyanazt eheti amit mi( allergének kivételével) ráadásul 1 éves korukra az ily módon táplált gyermekek kanállal esznek mivel már a legelején is ők veszik magukhoz a kívánt mennyiségű ételt, tilos a kanállal való etetés több okból is. Hátránya, hogy darabos ételeket kell adni és nem püréket ami félelmetes a fulladásveszély miatt. Mondjuk mi már az első ilyen élményen túl is vagyunk, mivel Tamás kiette a kezemből a banánt egyik nap. Jött is az öklendezés és némi hányás utána de túléltük. Még persze nem vágunk bele, megvárjuk a 6 hónapos kort. 

Szóval minden szép és jó, már csak Balázs lelki világát kellene a helyére tenni hogy teljes legyen a boldogságunk.

Remélem ezentúl többször írok de addig is kívánok mindenkinek áldott ünnepeket és boldog új évet. Teljesüljön minden álmotok az új esztendőben!

2017. július 30., vasárnap

Don't try this at home

Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e nektek a szüléstörténetemet ugyanis ez egyenlő azzal, hogy felfedem a kilétemet, annyira egyedire sikeredett. Aztán rájöttem, hogy aki akart már eddig is felismert az Agolutin, Proluton és a 9 éves meddőségi háttér miatt amit sok helyen hangoztatok. Szóval akkor itt van, nem hagyom cserben a kedves olvasóimat:

Azon a hétfőn otthon írtam, vagyis próbáltam írni a szakdolgozatomat. Nem igazán tudtam koncentrálni, de ezt a melegre fogtam. A férjem és Balázs lent voltak a Balatonon. Már úton voltak hazafelé amikor úgy döntöttem, felmegyek és nézek egy részt a kedvenc sorozatomból. Semmi különös bajom nem volt egész nap azon kívül, hogy 10 percenként jártam pisilni.
Ahogy elindult a film, egy hatalmas pukkanásra lettem figyelmes. Ajjaj, gondoltam, elfolyt a magzatvíz...Ki is akadtam egy picit, mert én fájásokkal induló szülésre pályáztam. Mindig is úgy tudtam, hogy a magzatvíz elfolyása után akár 24 óra is eltelhet mire beindul a szülés. Ennek ellenére, azonnal felhívtam Tündét, a szülésznőmet, hogy mi legyen. Kérte, hogy iparkodjak be a kórházba, mivel ez már a második szülésem és biztos, hogy gyorsabb lesz mint az első. Mondtam neki, hogy még a család nincs itthon, nem tudok elindulni és ha lehet, megmosnám még a hajamat is. Így is tettem, közben felhívtam a férjem és a szomszédasszonyomat, hogy mikor érnek haza. A fájások ekkor már elkezdődtek. A hajamat megmostam és ki is másztam a kádból, de addigra már olyan intenzív fájásaim voltak, hogy üvöltöttem. Éreztem, hogy valami itt nagyon nincs rendben. Balázzsal ekkorra fájdalmat nem éreztem. Arra gondoltam, hogy ha ez így folytatódik, muszáj lesz kérnem az epidurált amit annyira elleneztem eddig. Egyre inkább feszített valami lefelé. Két kézzel fogtam a mosdókagylót és ordítottam. Nem lehet, gondoltam magamban, hogy megindul a szülés...Jött még egy-két pokoli fájás aztán egyszer csak kibújt egy fekete fejecske. Uram Isten, mi lesz most? Megfordultam valamiért aztán egyből jött egy újabb fájás és kicsúszott a gyerekem a fürdőszoba kövére...Nem tudtam elkapni. Gyorsan magamhoz öleltem, megsimogattam a hátát és felsírt. Akkor kicsit megnyugodtam. Eszembe jutott, hogy mit tanultam az Aranyóráról, így fogtam egy kéztörlőt és a babára teregettem aki a mellkasomon volt. Kisétáltam és felhívtam a mentőket. 25 perc telt el a szülésznő és a mentők hívása között. Gyors szülés volt, igazán nem panaszkodhatom...Közben betoppant a férjem a gyerekkel. Meglátta a fürdőszobából kivezető véres lábnyomokat, majd rám nézett és észrevette a kezemben lévő újszülöttet. Gondolhatjátok azt a meglepődést, kb 15 perce ő még csak ott tartott, hogy megrepedt a burok.. Gyorsan átvitte Balázst a szomszédba és jött segíteni.
Ezután feküdtem le a nappali szőnyegére csak. Jöttek a mentősök, akiknek még az is eszükbe jutott, hogy megkérdezzék a páromat, hogy van-e kedve elvágni a köldökzsinórt. Nagyon hálásak vagyunk nekik. Ráadásul bevittek a János kórházba is ahol már várt az orvosom és a szülésznőm is, aki még le is jött elénk. Hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek! Nagyon jól esett a törődés és az is, hogy senkinek nem jutott eszébe meggyanúsítani azzal, hogy direkt szültem otthon. Tünde segített megszülni a méhlepényt, az orvosom meg összevarrt az arany kezével. Most picit repedt a gátam is, de állítólag felületesek lettek a sebeim. Nem is fájt azóta sem, 2 órával később ismét kint tudtam ülni a vaspadon a kórházban mint amikor Balázs született.
Tamás 2700 grammal és 53 centivel jött világra 36+6 napos terhesen. Besárgult ő is, de sikerült megbeszélnem a kórházban, hogy ne cumisüvegből etessük, hanem svéd itatóból és nem lett cumizavaros. A tejem a szuper aranyóra miatt gyorsan beindult és mire hazamentünk már nagyokat tudott szopizni a második csodababám. A szoptatási tanácsadó a kórházba is bejött segíteni, mivel annyira leesett egyik napon Tamás vércukorszintje hogy felébreszteni sem nagyon lehetett és aggódtam, hogy így annyi lesz a szoptatásnak, de szerencsére nem ez történt. Holnap három hetes lesz és még mindig anyatejes a kisfiam akit természetesen igény szerint szoptatok. Már a 3 kilót is meghaladta szerencsére. Végre tudom élvezni így a babázást, szegény Balázsnál ez nem sikerült az állandó aggódás és szoptatási nehézségek miatt.
Balázs nagyon édes nagytesó, imádja  a kicsit. A kórházban nem sírt amikor haza kellett minden nap menjen, pedig ettől nagyon féltem. Itthon voltak necces első napok, nagyon ki voltam. Sírt amikor rájött, hogy ez a tesó állandóan anya cicijén lóg. Muszáj volt gyakran etetni és ébresztgetni a besárgult aluszékony gyerekemet. Aztán megértette, legalábbis úgy tűnik. Puszilgatja és szeretgeti a kicsit amikor csak teheti. Persze, amikor csak lehet, átadom Tamást apának, hogy Balázzsal foglalkozzak, de nem egyszerű a helyzet...

Szóval így állunk ma, kereken két évvel a missed ab műtétem után. Megmondtam én anno a beteghordónak és a nővérkének amikor hoztak ki félkómában a műtőből, hogy jövök én még ide vissza szülni. Hát nem pont úgy sikerült, de a gyerekágyas első napjaimat legalább ott tölthettem és az első éjszakán helyhiány miatt ugyanabba a szobába kerültem.
Azt hiszem most már abszolút teljes a boldogságom, bár úgy nézz ki, nem zárkózunk el egy esetleges harmadik babától sem. ;)

2017. július 13., csütörtök

Megszületett

Második csodababám hétfőn este megszületett könnyebben mint valaha gondoltam volna.
Súlya nem éri el a 3 kilót, de nem bánom, mert gyönyörűen tud már szopizni csak még kicsit aluszékony. Tejem van bőven. Szavakkal nem lehet kifejezni, hogy mennyire boldog vagyok.

2017. július 9., vasárnap

Egyre közelebb a célhoz

Lassan itt az éjfél és 36 hét 6 naposak leszünk. :) Balázzsal ezen az éjszakán éreztem az első fájásokat amik tusolás után elmúltak. Másnap napközben távozott a nyákdugóm és éreztem egy-két fájást is. Aznap éjfélkor már az igazi kontrakciók kezdődtek és másnap meg is született a Kisfiam.
Nagyon remélem, hogy ez most nem így alakul. Még olyan 10 napot kérek és minimum 3 kilós születési súlyt.
Nagy örömömre túl vagyok az utolsó fájdalmas Proluton injekción is. Remélem bent tartja még a babát pár napig.
A kórházi táskák nagyjából elkészültek. Érdekes, hogy ezeket a végtelenségig lehet pakolni és sosem készülnek el. ;)
Balázs ma először ment le nélkülem a Balatonra. Elaludt az apukájával gond nélkül. Túl vagyunk az első próbán, az igazi majd a három napos kórházi tartózkodásom lesz. Reméljük éjjel nem fog sírva keresni... Leküldtem a fiúkat, miért szívjanak velem itt a nagy melegben. Így legalább összepakoltam és próbálom írni a szakdogámat. Szerencsére a tanár elfogadta a tervezetet nemrég, de túl későn ahhoz, hogy a szülés előtt be tudjam fejezni.
Balázs a tesó érkezését nagyon várja, szinte minden nap elolvastatja velem Fini Petra A Tesó-űgy című könyvét és rengeteg kérdést tesz fel ezzel kapcsolatosan. Bejött neki nagyon a centi vágása, minden nap látja, hogy egyre inkább közeledik a nagy nap. Reméljük a legjobbakat. Napközben viszont elég nehezen bírok vele, ki tud rendesen készíteni és folyamatosan azt érzem, hogy semmivel sem haladok. Hiába, nehéz ebben a nagy melegben ekkora hassal lekötni egy 4 évest és még mellette készülni a szülésre, pakolni a fiúk után, írni a szakdolgozatot( amire persze sosincs idő). Az ebédet múlt hét óta rendelem, nem állok neki főzni egy jó darabig. Mindent nem lehet.
Éjjel nem sokat alszom. Általában 3 és 6 között fent vagyok, aztán visszaalszom egy órára. Olyan is van, hogy háromig nem tudok elaludni. Sehogy sem jó már. A pisilés egy-másfél óránként kidob az ágyból minek következtében vagy visszaalszom vagy nem. Na, de nem panaszkodom, én akartam terhes lenni tehát mindent kibírok és túlélek de tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz nyáron várandósnak lenni. Vannak keményedéseim, de ezek még nem fájdalmasak, inkább kellemetlen feszülésnek érzem őket. A legutóbbi ultrahangon még teljesen zárt voltam viszont a baba súlyát az orvosom nem tudta pontosan lemérni, mivel már nagyon lent volt a kis feje és ez beárnyékolta a mérést.
Legközelebb már valószínűleg csak a szülés után jelentkezem remélhetőleg egy gyönyörű szüléstörténettel és egy egészséges, 3 kiló feletti boldog, szopizni jól tudó kisfiú fényképével. :)

2017. június 18., vasárnap

Pozitív tapasztalatok Budapesten

Történt az, hogy busszal és metróval mentem be Budapestre kismama fotózásra, nem pedig autóval. Ami az utazásom során történt, nagyon meglepő volt. A metrón, annak ellenére, hogy szándékosan az ajtóba álltam meg, hogy senki se érezze azt, hogy a feje felett állok kismamaként, rögtön felpattant egy 70-es úriember. Természetesen nem fogadtam el, na nehogy már egy idős bácsi álljon fel! Pár perccel később egy 40-es nő akart leültetni. Most attól eltekintek, hogy a fiatalabb kórosztályt nem érdekelte a méretes pocakom de így is kijelenthetem, hogy nagyon jól esett a törődés. A metró aluljáróba az ellenőr mosolyogva nézett rá a jegyemre, megkérdezte, mikorra várom a babát és minden jót kívánt. A plázában a felszolgáló ugyanígy szólt hozzám. Jól esett, mit ne mondjak! Úgy éreztem magam kismamaként Budapesten mint egy vidéki kisvárosban.

Voltunk babanézőben is. Hatalmas a boldogság, mert a Kisfiam már most elérte a 2 kilót és így körülbelül egy héttel nagyobb mint Balázs volt ilyenkor. Nagyon szeretném, ha tovább bírná odabent mint a 37. hét és ha minimum 3 kilóval jönne világra. A méhszájam szerencsére zárt, a méhnyakam minimálisan rövidült meg és 1-es érettségű a lepényem. Ennél többet nem is kívánhatnék!

A terhesség nem egy leányálom most már, alig kapok levegőt,( addig jó, mert ez azt jelenti, hogy még fent van a baba) folyamatosan be van dugulva az orrom, alig bírok már kikelni az ágyból és Balázzsal leülni a szőnyegre játszani, éjjel óránként pisilek, fájnak a visszereim, kínoz az aranyér, érzem, hogy megy szét az alsó felem, folyamatosan kialvatlan vagyok és ovi sincs már, így eléggé ki vagyok purcanva, de ez legyen a legnagyobb gondom.

Közben volt nálam a szoptatási tanácsadó is, bízom benne, hogy most nem lesz gond. Sok hasznos dolgot tudtam meg. Jó érzés, hogy bármikor hívhatom ezentúl, ha gond merülne fel.
Sikerült kimosnom és kivasalnom a babruhák 95%-át, nagyjából kész a szekrény is. Holnap véglegesítem a kórházi táskákat. Van még pár oldal a szüléses könyveimről, ki kell jegyzetelnem a relaxációs technikákat és pár zenét ki kell még írjak, hogy teljes legyen a kép. Kedden remélhetőleg startra készen fogom a 34. hetet kezdeni. Már tényleg csak annyit kérek, hogy a szülésem is legyen minimum olyan kellemes élmény mint az előző és teljesen elégedett leszek a életünkkel.

Meghatódva gondolok vissza azokra a napokra amikor reménnyel telve mentem be a kórházba lombikra és  sóvárogva tekintettem fel a szülészet ablakaira( a meddőségibe a szülészet épülete előtt vezet az út) bízva abban, hogy hamarosan újra lesz lehetőségem ott egy gyermeket világra hozni. Olyan hihetetlen, hogy ez hamarosan megtörténik. Pontosan ezért, egy csöppet sem félek a szüléstől, sőt, alig várom, hogy ott lehessek!


2017. május 30., kedd

Állandó rettegésben...

Ahelyett, hogy élvezném a terhességem utolsó hónapjait, én mindig találok magamnak valami félnivalót. Úgy utálom magam emiatt...Balázzsal ilyenkor már nagyon boldog voltam, nem is gondoltam semmi rosszra, de most valahogy állandóan tragédiákkal találkozom. Facebook-os babás csoportokban is sokszor látom, hogy harminc x hetesen meghal a baba a pocakban, általában a köldökzsinór csavarodik a baba lábára( nem is nyakára!) és sajnos a környezetemben is egyre több ismerősömmel megtörténik. Miért van ez? Miért pont most, amikor nekem ki kéne élveznem az utolsó várandósságom minden egyes percét..Többször biztos nem csinálnám végig, bár tudom, hogy minden egyes perc kifizetődik, de egy hasonló tragédiát nem tudnék feldolgozni. Emiatt még nagyon a babszobával sem foglalkoztam, pedig mosni kéne a ruhákat így a 31. hét környékén, mert később nehéz lesz állni a vasaló felett.
Alig várom, hogy ott legyek végre a szülőszobán és megszüljem az én édes Kisbabámat! Egyelőre úgy néz ki, hogy nagyobb lesz Balázsnál, ha így folytatja és én ennek nagyon örülök. Az apró alhasi görcsök és keményedések ellenére még zárt vagyok, remélem így is maradok még nagyon sokáig. Persze minden egyes alkalommal rettegek, amikor elkezdek keményedni...Aztán olyan is van, hogy a bővebb folyásomat magzatvíznek hiszem, na akkor is kikészülök...Borzalmas vagyok..
Hízásban kb. 5-6 kilónál tartok, ami nagyon jó. Energiám nem sok van, alig vonszolom magam, főleg amióta végre megérkezett a meleg.
A szakdolgozatom mellett, elkezdtem foglalkozni a szüléssel, szoptatással is, amik ilyenkor Balázsnál nem érdekeltek. Azt hittem, hogy a szoptatás a világ legtermészetesebb dolga és hogy menni fog ez magától. Most nem bízom a véletlenre, IBCLC-s szoptatási tanácsadóval felvettem a kapcsolatot és még a szülés előtt találkozni fogok vele. Az előző szülésem is csodás volt, de most szeretnék ennél még csodásabbat. Most már tudom, hogy el kell lazulni közben és el kell képzelni, ahogy tágulok. Nem fogom magam siettetni, menjen az egész a maga tempójában. A kitolást valahogy megcsinálom majd, mert ugye ez volt ami legutóbb nem sikerült túl jól. Epidurált és oxitocint most sem fogok igényelni. Nálam a beöntés az egyedüli fontos dolog, semmi pénzért sem hagynám ki. Szeretnék még egy háborítatlan Aranyórát: két óráig, ha lehetne, nem adnám ki a gyereket a kezemből, mert ez a legfontosabb időszak a szoptatás szempontjából. Nem akarok ismét 9 hónapig fejni, mert most van egy Balázsom is, akit a 2 hónapos védőoltásokig nem viszek majd óvodába.
Az 5D jól sikerült, bár a férjem nem volt elájulva. Szerintem sokkal élethűbbek és részletgazdagabbak ezek a képek, mint a 4D-sek:


2017. április 23., vasárnap

Holnaptól vágom a centit :)

Már csak maximum 100 nap maradt a szülésig. Innentől már rohan az idő, nem győzök kapkodni, hogy minden meglegyen addig. Balázsnál 20 nap maradt, remélem most jóval kevesebb. Szeretném, ha minél tovább bent maradna a kis drágaságunk.

Az átállás az Agolutinról a Prolutonra viszonylag döccenőmentes volt. Kicsit féltem, hogy majd leesik a progeszteron szintem és beindul a szülés, persze minden hülye tünetet produkált is az agyam. Aztán nem lett gond, már a harmadik heti injekción is túl vagyok. Ez a cucc sokkal sűrűbb mint az Agolutin( pedig az sem piskóta), csíp is a helye rendesen. A beadás után 5-10 percig eléggé szenvedek. Muszáj jegelnem pár percig, de utána egy egész hete van a fenekemnek, hogy regenerálódjon, de mivel váltott oldalakra kapom ezért van ez két hét is. Ez igazi felüdülés az Agolutin után amit 18 hétig naponta, majd egy újabb hónapig 2 naponta kaptam.

Sikerült megnyugodnom kicsit a második trimeszter végére( 25+4 vagyok ma), habár teljesen azért nem merem magam elengedni. A kedves ismerőseim folyamatosan megtalálnak valamilyen rémtörténettel, pedig tudják, hogy alapból parázom. Ennek ellenére, próbálom végre élvezni a várandósságot. Természetesen találtam magamnak egy nehéz feladatot, be kell fejeznem egy egyetemet amit a gyerekprojekt elején hagytam abba. A törvény is kötelez rá és a körülmények is, ugyanis két gyerek mellet biztos, hogy soha többé nem lesz rá időm. Szakdolgozat és államvizsga van hátra. A szülés előtt kellene megírnom a szakdolgozatot és addig kéne kidolgoznom a tételeimet is, a védés és a vizsgák szülés utánra maradnának, de megcsinálom, ha törik, ha szakad. Az elmúlt években az összes energiám és időm a babák gyártására ment el, ezzel nem volt lehetőségem foglalkozni. Holnaptól Balázs ismét megy óvodába( 2 hétig mindenki beteg volt) és belevetem magam a könyveim világába. Közben nagy hassal selejtezek, takarítok, főzök, mert nincs sok segítségem. Nem egyszerű, de így, hogy úgy néz ki, legyőztem életem legnagyobb akadályát azzal, hogy van egy egészséges gyermekem, a tesó pedig gyönyörűen fejlődik a pocakban én szó szerint szárnyakat kaptam és úgy érzem, mindenre képes vagyok.

Meg kel azért említenem, hogy nagyon sokszor feszül a hasam és baromira fáradékony vagyok. Kicsit nehezebben viselem ezt a terhességet mint az előzőt, de szerencsére a méhszájam zárt és minden a legnagyobb rendben van. A Kismanóm érdekes dolgokat csinál, bal oldalra tolja ki magát amitől úgy érzem, hogy kiszakad a hasfalam, de ez szerencsére nem minősül keményedésnek. A legutóbbi ultrahangon 660 gramm volt és már be volt fordulva. Bízom benne, hogy ez utóbbi már nem fog változni.
Jövő héten megyünk 5D-re, izgatottan várom. Jövök majd pár fotóval.