Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

2013. december 28., szombat

Az IPL és a szoptatás

Az IPL nem más, mint a villanófényes szőrtelenítés, aminek segítségével viszonylag tartósan szőrtelenek maradunk. Ez a gép úgy működik, hogy fényimpulzusokat bocsájt ki, melyek behatolnak a bőr felső rétegeibe.  A fény elnyelődése során hő keletkezik a szőrtüszőben, ami ennek hatására elpusztul.

A vélemények megoszlanak ezzel az eljárással kapcsolatosan. Sokan felesleges pénzkidobásnak tartják, de vannak, akik esküsznek rá. Gondolom, a kezelés hatékonyságát az is befolyásoljam hogy végig csinálták-e az illetékesek a 6-8 kezelést, ami szükséges a megfelelő eredmény eléréséhez. El tudom képzelni, hogy egy jó páran idő előtt hagyták abba anyagi okok miatt, vagy amiatt, hogy nem lett meg egyből a kívánt hatás.
A kozmetikai szalonok, ahol ilyen kezeléseket végeznek, azzal védik magukat, hogy az IPL nem végleges, mert olyan szőrtelenítés nem létezik, tehát ha végig csináltuk a 6-8 kezelést, akkor is megjelenhetnek 2-3 év múlva a nem kívánt szőrök, persze vékonyabb állaggal és kisebb mértékben.

Mindezek ellenére, én úgy döntöttem, hogy belevágok. Nekem 2 évig is megéri csupasznak maradni odalent. Megfogadtam, hogy még egy terhességet nem csinálok végig úgy, hogy borotvával szőrtelenítek. Nagyon nehéz nagy pocakkal, tükörrel szenvedni. Egyébként havonta járok kozmetikushoz, aki legyantázza a lábaimat, hónaljamat, bikinivonalamat, de intim gyantát nem vállal. Máshoz nem fogok elmenni, ragaszkodom a kozmetikusomhoz, akihez már 12 éve járok rendszeresen.

Végre a budaörsi szalonban( nem vagyok hajlandó kisgyerek mellett beautózni Budapestre, szenvedni a parkolással stb.) lehetett rendkívül akciós kuponokat vásárolni, így tegnap gyorsan rácsaptam.
Felhívtam őket, hogy mi a helyzet a szoptató anyákkal. Természetesen nem javasolt ilyenkor. A kupon viszont  úgy szól, hogy január 31-ig el kell kezdeni az első kezelést...

Elkezdtem bújni az internetet a témával kapcsolatosan, mivel ezt most nem hagyhatom ki.
Azt írják, hogy terhesség és szoptatás alatt a megemelkedett hormonszint és a hormonháztartás labilitása miatt ellenjavalt. Nem amiatt, hogy káros, hanem amiatt hogy nem érjük el vele a kívánt hatást. Külföldi oldalakon is hasonlókat írnak, de van egy-két plasztikai sebész is, aki pusztán etikai okokra hivatkozik, nem arra hogy a kezelés nem lesz sikeres.

Vajon mi a helyzet az én esetemben? Én már csak naponta kétszer fejek egy deci tejet, mivel Balázs nem szopizik. Már három menstruáción túl vagyok, van peteérésem, a hajhullásom megállt. Persze, a ciklusom még nem állt be 28-29 naposra. Eddig volt egy 38 és egy 33 naposom, viszont én úgy gondolom, hogy rám már nem vonatkozik a megemelkedett hormonszint. A fejést a téli időszakban nem vagyok hajlandó abbahagyni, mert szerintem ez a kis mennyiség is megadja a kellő védettséget, ugyanis Kisfiam eddig még nem volt beteg, pedig rendszeresen járunk bevásárlóközpontokba, közösségbe kisgyerekek közé és a beteg családtagoktól sem kapta el eddig az influenzát. Viszont ilyen kedvező ajánlatot sem hagyhatok ki, így próba-szerencse. Az első kezelés januárban lesz, a második 6-8 héttel később, tehát március környékén, amikor már ki tudja mi lesz a tejemmel. Majd beszámolok, hogy mennyire volt értelme.

2013. december 26., csütörtök

A legszebb karácsonyi ajándék :)

Balázs végre kúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúsziiiiiiiiiiiiiik!!!!
A mai napon meglepett minket ezzel a mutatvánnyal. Na, persze, nem vitte túlzásba, két alkalommal egy-egy métert haladt. Megmutta, hogy Ő ilyet is tud :) Eddig csak körbe-körbe kúszott és átordulással közlekedett a szőnyegen. Nagyon boldogok vagyunk, persze, azzal is tisztában vagyunk, hogy ezentúl végünk: futhatunk utána egész nap :)

2013. december 22., vasárnap

Megoldandó feladatok: folttisztítás és bababiztonság

Pár hónappal ezelőtt izgatottan vártam a hozzátáplálást. Szerintem ezzel minden kismama így van. Vártam amiatt, hogy ne kelljen annyit fejni és amiatt is hogy gyönyörködjek Balázsban, ahogy az új ízekkel ismerkedik.
Most már annyira nem tartom izgalmasnak ezt a témát. Amiatt sem, mert annyira nincs is oda a szilárd táplálékért, meg az ezzel járó foltok miatt sem.
Amikor az etetőszékben ül, minden izgalmasabb az evésnél: belenyúlni az etetőpohárba, elvenni a kanalat, mozogni minden irányba. Sajnos ennek vannak következményei. Hiába vettem neki műanyag előkét, majd műanyag kabátot( ezeket az Auchan-ban olcsón be lehet szerezni), a sok mozgástól, valahogy mindig jut az alatta lévő ruhára is. A gondok itt kezdődnek. Nagyon nehéz ezeket a foltokat eltávolítani, nem beszélve a hozzátáplálással járó kakiról, ami már nem olyan szép aranyszínű, mint az anyatejes vagy a tápos fajta. Az utóbbit a mostohatesomtól kapott igazi háziszappan segítségével simán eltüntettem, de az új keletű foltokkal még hadilábon állok.
A hideg vizes áztatás és a  háziszappan meg sem kottyant nekik. Csak természetes tisztítószerekben gondolkodom, erős vegyszerrel nem akarok próbálkozni. Tegnap a NUK természetes folyékony mosogatószerrel ki tudtam szedni egy kisebb darab, friss spenót foltot, de még nem kísérleteztem ki pár órás, nagyobb foltokon ennek a szernek a hatékonyságát. Ezzel mosogatom a cumikat, cumisüvegeket egyébként.
Keresem a megoldást, mert nem ártana valami olcsóbb, természetes folttisztítóra lelni.

Óriási gondnak bizonyult a bababiztonság kialakítása is a házban. Itt nem a konnektor- vagy a sarokvédőkre gondolok( ezeket viszonylag jó áron be lehet szerezni a Brendonban vagy az Ikeában), hanem a biztonsági kapukra. Standard méreteket mindenhol lehet kapni, na de nekünk a nappali és az előszoba között egy boltíves rész van, ami 132 cm. Az Ikeában rátaláltam a Patrull Klamma nevezetűre, amihez 4 bővítőt kellenne vásárolni, hogy meglegyen a kívánt hosszúság, de sajnos lebeszéltek minket róla, mert így szerintük nem biztonságos. Majd felvettem a kapcsolatot egy webshoppal, ahol egy Reer Astor-t hirdettek( ez sem 132, de bővítőkkel meg lehetett volna oldani), kiderült, már nem gyártják. Amazonon, Ebayen megtaláltam őket, még az is lehet, hogy onnan rendelem meg, csak itt húzos lehet a postaköltség és pár hét a szállítás. Bementem a Praktikerbe is, de ott sem tudtak segíteni. Jó megoldásnak tűnik még a biztonsági háló, de ezt kicsit drágának találom, ráadásul ez csak egy kihúzható háló, akárhogy is nézem. Így ez a probléma sincs még megoldva.

Balázsnak megvan most már mind a hat fogacskája. Remélem egy jó darabig nem kínozza majd a fogzással járó fájdalom.

2013. december 17., kedd

Rohan az idő: Balázs 7 hónapos

Az én Drága Kincsem ma 7 hónapos:





Elképesztő, hogy mennyire rohan az idő, amióta megszületett. Pedig várandósan mindig amiatt panaszkodtam, hogy milyen nehezen telnek a napok. Örökkévalóságnak tűnt az első trimeszterben a két hét az ultrahangok között vagy a kombinált teszt eljövetelének időpontja a 12. hét végén.

Most meg úgy múlik el egy nap, hogy szinte észre sem veszem. Felkelünk és mindjárt fekszünk is. Na, persze, azért nem semmittevésről szól ez a nap, a kis drágaságom minden energiámat leszívja, de nem baj, ez a dolga. Holnaptól viszont végre szabadságon lesz a férjem, így jut magamra is egy kis szusszanásnyi idő, mert kezdek már nagyon elfáradni. Pedig imádom a Kisfiamat, ő életem értelme, naponta többször megköszönöm neki, hogy minket választott, mégis várom, hogy picit én is pihenjek.

A mozgásfejlődéssel kicsit le vagyunk maradva, szerintem. Még nem kúszik-mászik, de egy jó ideje már mindkét irányba (hátáról a hasára, és a hasáról a hátára) könnyedén átfordul, így éri el a tőle távol eső tárgyakat. A Dévényesem szerint, nem kell emiatt aggódnom, ráérünk még a kúszással.  Én azért kicsit irigykedtem a Kerekítő foglalkozáson, amikor megláttam, hogy a velünk egykorú baba, aki három hete még csak a hason fekvésre volt képes, most végig kúszta az egész termet.

A kezébe adott játékokat és tárgyakat biztosan fogja, egyik kezéből a másikba teszi, nézegeti és figyelmesen tanulmányozza.

Egész nap a beszédet próbálja utánozni és nagyon édesen gagyog. Kezd hallgatni a nevére.

Imádja a zsinorókat, kábeleket. Nem merek már mellette laptop-ot használni, mert azonnal "kitúr", hogy nyomkodhassa a billenytyűzetet. A távirányító is nagyon érdekli. Az FP-s utánzat természetesen nem igazán köti le, neki a valódi kell :)
Nagyon tetszenek neki a karácsonyi fényfűzérek.
Mindent megkóstol, dehát annyi foga van, hogy ezt nem is csodálom.

Még mindig a tej a fő tápláléka, de ma szépen haladtunk a hús-főzelék kombóval is. Ráadásul a tízórai is tejpép+ vilmoskörte volt.

Napirendünk még mindig nincs percre pontosan kialakítva. Egy átlagos napon reggel 7-8 körül kelünk, 10-11 körül már alszunk is körülbelül egy órát. Délután alszunk 1-2 körül, 4 körül majd 6 körül is. Sokszor az alvás csak 20 percig tart. Az esti rutin sorrendjét nagyon betartjuk továbbra is.
Amikor hajnalban kelünk, mint ma is( 5.30), akkor viszont minden borul. Nem tudok tervezni így, pedig sokszor jó lenne úgy elmenni valahová, hogy tudom, Balázs kialudta magát és nem nyűgös.

Boldogságom persze határtalan. Megérte ilyen sokat küzdeni Balázsért.
Legszívesebben megállítanám az időt, hogy mindig ilyen kicsi maradjon, hogy elférjen az ölemben, hogy hagyja magát puszillgatni, hogy mindig én legyek neki a legfontosabb, de tudom, hogy nem ez a dolgok rendje.

2013. december 16., hétfő

Az első adag husi

Végre szereztem Balázsnak olyan húst, amit alkalmasnak találtam megkóstoltatni. Már hetek óta ígérik az egyik közeli tanyáról, hogy hoznak nekem csirkét, de valahogy nem jött nekik össze. Boltit nem akartam, a bébiételes változatot pedig majd akkor adom neki, ha megszereti az én főztömet :)

Nem is gondoltam volna, hogy az Auchan áruházban lehet venni szabadtartással nevelt, kukoricán élő tanyasi csirkét. Aranyára van, de ez legalább ellenőrzött minőség, nem úgy, mint a piacon árult. Ezen kívül, biospenotot is sikerült vennem, fagyasztott változatban, de szépen kiporciózva.
Friss bio zöldséget és gyümölcsöt sajnos nem kaptam, de egész Budaörsön sem, így nagyon örültem.

Eredetileg én kizárólag üveges bébiételben gondolkodtam, mivel tudtam, hogy nálunk nagyon nehéz a bio termékek beszerzése. Később meggondoltam magam, mivel ezek az ételek nagyon pürésített változatban kaphatók, ami szerintem hosszútávon nem igazán jó a babának. Hallottam már olyan gyerekről, aki 18 hónaposan is csak pürésítve volt hajlandó mindent megenni, úgy hozzászokott. Ez egyáltalán nem tesz jót a fogak fejlődésének. A másik ok, amiért csínján bánok az üveges bébiételekkel az, hogy szeretném, ha minél hamarabb Balázs velünk enne és nem szokna rá ezek ízére.
Szóval, arra jutottam, hogy a gyümölcsöket üveges formában adom, a főzelékféléket és húsokat pedig én főzöm neki.

A csirkemellett feldaraboltam majd olivaoljjal, csipetnyi sóval és nagyon kevés vízzel feltettem főnni, végül összeturmixoltam. Remélem jól csináltam. Nem használtam párolóbetétet, de a vízet amiben főtt, magába szívta, így gondolom megtartotta az értékes tápanyagokat. Örülnék, ha megírnátok, hogy ti hogyan főzitek a húsokat. Olivaolajat azért raktam bele, mert a védőnő azt mondta, hogy ez szükséges a vízben feloldodó vitaminok miatt, amik a húsban vannak. A csipetnyi sót pedig egy tévében nyilatkozó gyermekorvos javasolta, szóval nem az íze miatt tettem bele.

Körülbelül 3 kávéskanál csirkemellet kevertem bele a spenótba, többet nem mertem. Szerencsére ízlett Balázsnak, mivel megette az egészet. A maradék húsmentes spenót már nem kellett neki, de cserében kért  tejet. Megevett 50 anyatejet és 100 ml tápot és még egy fél babakekszet is. Van étvágya, pedig a ma reggeli mérlegelés szerint egy dekát sem hízott múlt hét óta.

A napi kétszeri fejés miatt sajnos nagyon lecsökkent az anyatej mennyisége. Jó, ha 1 decit sikerül lecsapolnom. Ez is legalább egy óra fejést jelent, így sokszor elgondolkodom, hogy van-e ennek még értelme. Egyébként több gyermekorvost is megkérdeztem ezzel kapcsolatosan és azt a választ kaptam, hogy ha 10 ml-m lenne, az is aranyat érne. Így még eröltetem egy kicsit.

2013. december 15., vasárnap

Három fogacska jön egyszerre

Az elmúlt éjszakák jobbak voltak. Balázs nem ébredt hajnalban, viszont nehezen aludt el. Álmában lefekvés után sokszor felsírt.
A széklete híg. Nem győzöm hideg vízben áztatni a kakis rucikat, ugyanis nincs az a jó minőségű pelenka, ami meg tudná tartani ezt a cuccot. Pont úgy, mint újszülött korában...Az esti tápadag is a felére csökkent.

Mindez az újabb fogacskák miatt van, a szeparációs szorongás helytelen feltételezés volt.

Tegnap kibújt a felső fogsoron lévő oldalsó metsző egyik csücske és meg van duzzadva, illetve fehér a második felső középső metsző és a másik oldalsó metsző helye is. Most már 4 fog díszeleg a szánkban.
Hát nem csoda, hogy nem alszik jól szegénykém és az sem, hogy egész nap nyűgös.

A fogorvosok azt javasolják, hogy már az első fogacska kibújásakor azonnal kezdjük el a tisztítást. Én ezt betartom, vettem neki Nenedent fogkrémet, amihez van egy újra húzható szilikon aplikátor. Imádja, amikor dörzsölgetem vele az ínyét és a fogacskáit. Egyébként a szakemberek szerint bőven elég lenne egy benedvesített gézlappal tisztítani naponta kétszer, na de én nem bírtam ellenállni ennek a fluoridmentes pasztának, amit már 6 hónapos kortól lehet használni.


2013. december 10., kedd

Szeparációs szorongás?

Kicsi fiam 4 hónapos kora óta átaludja az éjszakát. Este 9 körül fekszik és 7-8 körül kel. Nagyon szerencsések vagyunk, tudom, de ez sajnos a nem szoptatott csecsemő "előnye". Mégis, az elmúlt héten kétszer is előfordult a hajnali kelés. Pár nappal ezelőtt, például, órákig tartott visszaaltatni a 3.30-as ébredés után , pedig esténként elég őt letennem a kiságyba és már alszik is. Magától, nem kell ott maradni vele, énekelni, ringatni. Ma hajnal 5-kor keltünk, de ezúttal szerencsére egy kis tejecske után visszaaludt.. Mi lehet ennek az oka? Vajon a szeparációs szorongás kezdete? Azt olvastam, hogy hat hónapos kor körül már jelentkezhet. Ilyenkor jön rá a baba, hogy már nem vagyunk egyek. Ez persze logikus, mivel egyre több önálló dologra képes a segítségünk nélkül: forog, eléri a játékokat, a cumit ki-be teszi.
Másik szeparációs tünet a sírás, amit azonnal elkezdenek, ha az anya kilép a látótérből. Na, ez az, ami nem mindig történik meg, emiatt nem vagyok biztos benne, hogy az említett jelenség miatt ébred. Gondoltam már a fogára is, de tegnapelőtt bújt ki a harmadik, így ez nem magyarázza a ma hajnali kelést. Kíváncsi vagyok a mai éjszakára. Nem szeretném újra átélni az első hónapokat, amikor rendszerint fent voltunk éjjel 1 és 5 között, azt sem tudtam hol vagyok. Csakis akkor, ha majd jön a kistesó :)

Tegnap említettem, hogy döcögösen haladunk a hozzátáplálással. Rájöttem ennek okára is. Minden szakember arra bíztatja az anyukákat, hogy gyümölcsel kezdjék a babák etetését. Szerintem ez nagy hiba, mivel a gyümölcsnek édeskés íze van. Nem csodálom, hogy ezek után a kisbabák nehezen fogadják el a zöldségeket. Szóval, a kistesónál zöldséggel kezdünk majd.

Kicsit nosztalgiáztam ma, mivel pont egy évvel ezelőtt ismertem meg a kiváló szülész-nőgyógyászomat, aki világra segítette Balázst. Már 15 hetes terhes voltam, amikor először találkoztunk. Akkortájt engedett el a meddőségis szakember, aki nagyon sokat tett azért hogy Balázs velünk maradjon. Életem legjobb döntése volt az, hogy a János kórházban maradtam szülni. Kismanóm még csak 100 grammos volt :) Orvosom megerősítette, hogy Kisfiú lakik a pocakomban. Ez nem volt meglepetés, mivel az Istenhegyi úton a 12. heti ultrahangon is fiúnak látták, igaz a doktornő csak 70% esélyt adott rá. Tudtam, hogy ő nagyon ritkán téved.
.

2013. december 9., hétfő

Balázs baba

Balázs ma reggel 6745 gramm volt. Nagyon nehezen megy a gyarapodás a súly duplázása óta. Vékony, hosszú baba, de ezt én egyáltalán nem bánom és az orvosom, illetve védőnőm szerint is szépen fejlődik.
Egyáltalán nem hajlandó már szopizni. Meglátja a cicimet és ordít. Nagyon rosszul esik, de ez van.
Még mindig fejek, de most már csak naponta kétszer. Persze, így egyre kevesebb a tejem, alig 2 deci.  Eddig bírtam...
Jó lenne ezt a téli időszakot még anyatejjel átvészelni, de nem állapot az sem, hogy az egész napom fejésből álljon.
A hozzátáplálás is nagyon nehezen megy. Imádjuk az édes ízeket: sütőtök, alma, banán, de nem igazán haladunk a zöldségekkel. Szereztem bio répát és krumplit, de ezeket főzés után rendszeresen kidobom, mivel alig eszik belőlük. Nem tudom, mi lesz így.
Kibújt a 3. fogacskánk is. Rendesen megszenvedtük. Most meg mintha a szemfoga is jönne. Majd kiderül! Mindenesetre nagyon nyűgös ma a kis drágaságom.
A kúszás miatt is aggódom, jó lenne, ha már elkezdené. A Dévény tornászunk szerint még bőven ráérünk.

Mától megpróbálom rendszeresen vezetni a blogomat

Rájöttem hogyan kell visszadátumozni az írásokat és így nyugodt szívvel folytatom a mai nap eseményeivel.
Próbálom apránként pótolni a kimaradt részeket, mivel remélem sok mindenkinek hasznos lehet a mi történetünk.



2013. december 2., hétfő

Három fejés

Már csak háromszor fejek egy nap.

Balázs egyáltalán nem szopizik már :(


Tragédia

A mai napomat borzasztó tragédia árnyékolta be. A második volt pasim távozott az élők sorából... Májrák, 40 évesen... 2 pici gyerek apa nélkül maradt :(

Az első szerelmem autóbalesetben halt meg 12 éve...

Megint arra a következtetésre jutottam, hogy örülni kell minden pillanatnak, élvezni kell a napot, a percet, Carpe Diem, mivel sosem lehet tudni, meddig tart.