Történt az, hogy busszal és metróval mentem be Budapestre kismama fotózásra, nem pedig autóval. Ami az utazásom során történt, nagyon meglepő volt. A metrón, annak ellenére, hogy szándékosan az ajtóba álltam meg, hogy senki se érezze azt, hogy a feje felett állok kismamaként, rögtön felpattant egy 70-es úriember. Természetesen nem fogadtam el, na nehogy már egy idős bácsi álljon fel! Pár perccel később egy 40-es nő akart leültetni. Most attól eltekintek, hogy a fiatalabb kórosztályt nem érdekelte a méretes pocakom de így is kijelenthetem, hogy nagyon jól esett a törődés. A metró aluljáróba az ellenőr mosolyogva nézett rá a jegyemre, megkérdezte, mikorra várom a babát és minden jót kívánt. A plázában a felszolgáló ugyanígy szólt hozzám. Jól esett, mit ne mondjak! Úgy éreztem magam kismamaként Budapesten mint egy vidéki kisvárosban.
Voltunk babanézőben is. Hatalmas a boldogság, mert a Kisfiam már most elérte a 2 kilót és így körülbelül egy héttel nagyobb mint Balázs volt ilyenkor. Nagyon szeretném, ha tovább bírná odabent mint a 37. hét és ha minimum 3 kilóval jönne világra. A méhszájam szerencsére zárt, a méhnyakam minimálisan rövidült meg és 1-es érettségű a lepényem. Ennél többet nem is kívánhatnék!
A terhesség nem egy leányálom most már, alig kapok levegőt,( addig jó, mert ez azt jelenti, hogy még fent van a baba) folyamatosan be van dugulva az orrom, alig bírok már kikelni az ágyból és Balázzsal leülni a szőnyegre játszani, éjjel óránként pisilek, fájnak a visszereim, kínoz az aranyér, érzem, hogy megy szét az alsó felem, folyamatosan kialvatlan vagyok és ovi sincs már, így eléggé ki vagyok purcanva, de ez legyen a legnagyobb gondom.
Közben volt nálam a szoptatási tanácsadó is, bízom benne, hogy most nem lesz gond. Sok hasznos dolgot tudtam meg. Jó érzés, hogy bármikor hívhatom ezentúl, ha gond merülne fel.
Sikerült kimosnom és kivasalnom a babruhák 95%-át, nagyjából kész a szekrény is. Holnap véglegesítem a kórházi táskákat. Van még pár oldal a szüléses könyveimről, ki kell jegyzetelnem a relaxációs technikákat és pár zenét ki kell még írjak, hogy teljes legyen a kép. Kedden remélhetőleg startra készen fogom a 34. hetet kezdeni. Már tényleg csak annyit kérek, hogy a szülésem is legyen minimum olyan kellemes élmény mint az előző és teljesen elégedett leszek a életünkkel.
Meghatódva gondolok vissza azokra a napokra amikor reménnyel telve mentem be a kórházba lombikra és sóvárogva tekintettem fel a szülészet ablakaira( a meddőségibe a szülészet épülete előtt vezet az út) bízva abban, hogy hamarosan újra lesz lehetőségem ott egy gyermeket világra hozni. Olyan hihetetlen, hogy ez hamarosan megtörténik. Pontosan ezért, egy csöppet sem félek a szüléstől, sőt, alig várom, hogy ott lehessek!
