Egyre közelebb a célhoz

Lassan itt az éjfél és 36 hét 6 naposak leszünk. :) Balázzsal ezen az éjszakán éreztem az első fájásokat amik tusolás után elmúltak. Másnap napközben távozott a nyákdugóm és éreztem egy-két fájást is. Aznap éjfélkor már az igazi kontrakciók kezdődtek és másnap meg is született a Kisfiam.
Nagyon remélem, hogy ez most nem így alakul. Még olyan 10 napot kérek és minimum 3 kilós születési súlyt.
Nagy örömömre túl vagyok az utolsó fájdalmas Proluton injekción is. Remélem bent tartja még a babát pár napig.
A kórházi táskák nagyjából elkészültek. Érdekes, hogy ezeket a végtelenségig lehet pakolni és sosem készülnek el. ;)
Balázs ma először ment le nélkülem a Balatonra. Elaludt az apukájával gond nélkül. Túl vagyunk az első próbán, az igazi majd a három napos kórházi tartózkodásom lesz. Reméljük éjjel nem fog sírva keresni... Leküldtem a fiúkat, miért szívjanak velem itt a nagy melegben. Így legalább összepakoltam és próbálom írni a szakdogámat. Szerencsére a tanár elfogadta a tervezetet nemrég, de túl későn ahhoz, hogy a szülés előtt be tudjam fejezni.
Balázs a tesó érkezését nagyon várja, szinte minden nap elolvastatja velem Fini Petra A Tesó-űgy című könyvét és rengeteg kérdést tesz fel ezzel kapcsolatosan. Bejött neki nagyon a centi vágása, minden nap látja, hogy egyre inkább közeledik a nagy nap. Reméljük a legjobbakat. Napközben viszont elég nehezen bírok vele, ki tud rendesen készíteni és folyamatosan azt érzem, hogy semmivel sem haladok. Hiába, nehéz ebben a nagy melegben ekkora hassal lekötni egy 4 évest és még mellette készülni a szülésre, pakolni a fiúk után, írni a szakdolgozatot( amire persze sosincs idő). Az ebédet múlt hét óta rendelem, nem állok neki főzni egy jó darabig. Mindent nem lehet.
Éjjel nem sokat alszom. Általában 3 és 6 között fent vagyok, aztán visszaalszom egy órára. Olyan is van, hogy háromig nem tudok elaludni. Sehogy sem jó már. A pisilés egy-másfél óránként kidob az ágyból minek következtében vagy visszaalszom vagy nem. Na, de nem panaszkodom, én akartam terhes lenni tehát mindent kibírok és túlélek de tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz nyáron várandósnak lenni. Vannak keményedéseim, de ezek még nem fájdalmasak, inkább kellemetlen feszülésnek érzem őket. A legutóbbi ultrahangon még teljesen zárt voltam viszont a baba súlyát az orvosom nem tudta pontosan lemérni, mivel már nagyon lent volt a kis feje és ez beárnyékolta a mérést.
Legközelebb már valószínűleg csak a szülés után jelentkezem remélhetőleg egy gyönyörű szüléstörténettel és egy egészséges, 3 kiló feletti boldog, szopizni jól tudó kisfiú fényképével. :)

Pozitív tapasztalatok Budapesten

Történt az, hogy busszal és metróval mentem be Budapestre kismama fotózásra, nem pedig autóval. Ami az utazásom során történt, nagyon meglepő volt. A metrón, annak ellenére, hogy szándékosan az ajtóba álltam meg, hogy senki se érezze azt, hogy a feje felett állok kismamaként, rögtön felpattant egy 70-es úriember. Természetesen nem fogadtam el, na nehogy már egy idős bácsi álljon fel! Pár perccel később egy 40-es nő akart leültetni. Most attól eltekintek, hogy a fiatalabb kórosztályt nem érdekelte a méretes pocakom de így is kijelenthetem, hogy nagyon jól esett a törődés. A metró aluljáróba az ellenőr mosolyogva nézett rá a jegyemre, megkérdezte, mikorra várom a babát és minden jót kívánt. A plázában a felszolgáló ugyanígy szólt hozzám. Jól esett, mit ne mondjak! Úgy éreztem magam kismamaként Budapesten mint egy vidéki kisvárosban.

Voltunk babanézőben is. Hatalmas a boldogság, mert a Kisfiam már most elérte a 2 kilót és így körülbelül egy héttel nagyobb mint Balázs volt ilyenkor. Nagyon szeretném, ha tovább bírná odabent mint a 37. hét és ha minimum 3 kilóval jönne világra. A méhszájam szerencsére zárt, a méhnyakam minimálisan rövidült meg és 1-es érettségű a lepényem. Ennél többet nem is kívánhatnék!

A terhesség nem egy leányálom most már, alig kapok levegőt,( addig jó, mert ez azt jelenti, hogy még fent van a baba) folyamatosan be van dugulva az orrom, alig bírok már kikelni az ágyból és Balázzsal leülni a szőnyegre játszani, éjjel óránként pisilek, fájnak a visszereim, kínoz az aranyér, érzem, hogy megy szét az alsó felem, folyamatosan kialvatlan vagyok és ovi sincs már, így eléggé ki vagyok purcanva, de ez legyen a legnagyobb gondom.

Közben volt nálam a szoptatási tanácsadó is, bízom benne, hogy most nem lesz gond. Sok hasznos dolgot tudtam meg. Jó érzés, hogy bármikor hívhatom ezentúl, ha gond merülne fel.
Sikerült kimosnom és kivasalnom a babruhák 95%-át, nagyjából kész a szekrény is. Holnap véglegesítem a kórházi táskákat. Van még pár oldal a szüléses könyveimről, ki kell jegyzetelnem a relaxációs technikákat és pár zenét ki kell még írjak, hogy teljes legyen a kép. Kedden remélhetőleg startra készen fogom a 34. hetet kezdeni. Már tényleg csak annyit kérek, hogy a szülésem is legyen minimum olyan kellemes élmény mint az előző és teljesen elégedett leszek a életünkkel.

Meghatódva gondolok vissza azokra a napokra amikor reménnyel telve mentem be a kórházba lombikra és  sóvárogva tekintettem fel a szülészet ablakaira( a meddőségibe a szülészet épülete előtt vezet az út) bízva abban, hogy hamarosan újra lesz lehetőségem ott egy gyermeket világra hozni. Olyan hihetetlen, hogy ez hamarosan megtörténik. Pontosan ezért, egy csöppet sem félek a szüléstől, sőt, alig várom, hogy ott lehessek!

Állandó rettegésben...

Ahelyett, hogy élvezném a terhességem utolsó hónapjait, én mindig találok magamnak valami félnivalót. Úgy utálom magam emiatt...Balázzsal ilyenkor már nagyon boldog voltam, nem is gondoltam semmi rosszra, de most valahogy állandóan tragédiákkal találkozom. Facebook-os babás csoportokban is sokszor látom, hogy harminc x hetesen meghal a baba a pocakban, általában a köldökzsinór csavarodik a baba lábára( nem is nyakára!) és sajnos a környezetemben is egyre több ismerősömmel megtörténik. Miért van ez? Miért pont most, amikor nekem ki kéne élveznem az utolsó várandósságom minden egyes percét..Többször biztos nem csinálnám végig, bár tudom, hogy minden egyes perc kifizetődik, de egy hasonló tragédiát nem tudnék feldolgozni. Emiatt még nagyon a babszobával sem foglalkoztam, pedig mosni kéne a ruhákat így a 31. hét környékén, mert később nehéz lesz állni a vasaló felett.
Alig várom, hogy ott legyek végre a szülőszobán és megszüljem az én édes Kisbabámat! Egyelőre úgy néz ki, hogy nagyobb lesz Balázsnál, ha így folytatja és én ennek nagyon örülök. Az apró alhasi görcsök és keményedések ellenére még zárt vagyok, remélem így is maradok még nagyon sokáig. Persze minden egyes alkalommal rettegek, amikor elkezdek keményedni...Aztán olyan is van, hogy a bővebb folyásomat magzatvíznek hiszem, na akkor is kikészülök...Borzalmas vagyok..
Hízásban kb. 5-6 kilónál tartok, ami nagyon jó. Energiám nem sok van, alig vonszolom magam, főleg amióta végre megérkezett a meleg.
A szakdolgozatom mellett, elkezdtem foglalkozni a szüléssel, szoptatással is, amik ilyenkor Balázsnál nem érdekeltek. Azt hittem, hogy a szoptatás a világ legtermészetesebb dolga és hogy menni fog ez magától. Most nem bízom a véletlenre, IBCLC-s szoptatási tanácsadóval felvettem a kapcsolatot és még a szülés előtt találkozni fogok vele. Az előző szülésem is csodás volt, de most szeretnék ennél még csodásabbat. Most már tudom, hogy el kell lazulni közben és el kell képzelni, ahogy tágulok. Nem fogom magam siettetni, menjen az egész a maga tempójában. A kitolást valahogy megcsinálom majd, mert ugye ez volt ami legutóbb nem sikerült túl jól. Epidurált és oxitocint most sem fogok igényelni. Nálam a beöntés az egyedüli fontos dolog, semmi pénzért sem hagynám ki. Szeretnék még egy háborítatlan Aranyórát: két óráig, ha lehetne, nem adnám ki a gyereket a kezemből, mert ez a legfontosabb időszak a szoptatás szempontjából. Nem akarok ismét 9 hónapig fejni, mert most van egy Balázsom is, akit a 2 hónapos védőoltásokig nem viszek majd óvodába.
Az 5D jól sikerült, bár a férjem nem volt elájulva. Szerintem sokkal élethűbbek és részletgazdagabbak ezek a képek, mint a 4D-sek: