Hét év telt el azóta, hogy utoljára írtam ide. Nem is tudom igazán, hol kezdjem.
Ez a blog annak idején azért született, hogy megörökítsem a babáinkhoz vezető utat: a meddőséget, a vizsgálatokat, a két inszeminációt, a négy lombikkezelést, a várakozásokat, a reményeket, a csalódásokat, a terhességeket és végül azt a két csodát, akik természetes úton érkeztek hozzánk.
Az utolsó bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy szoptatás alatt ismét teherbe estem, de a terhesség kilenc hét után véget ért, és műtéti befejezésre volt szükség. Akkor 2019-et írtunk.
Most, 47 évesen, néhány hónappal a 48. születésnapom előtt úgy éreztem, hogy még egyszer vissza kell térnem. A blog a hormonokkal, a termékenységgel és a gyermekekért folytatott küzdelemmel kezdődött. Talán helyénvaló, hogy most egy másik hormonális életszakasz kezdetét is itt dokumentáljam.
Nem mondhatom még, hogy menopauzában vagyok. A menopauzát ugyanis csak visszamenőleg lehet kimondani, amikor az utolsó menstruáció óta tizenkét hónap eltelt újabb vérzés nélkül. De a ciklusaim változása és a legutóbbi hormoneredményeim alapján már minden jel arra mutat, hogy a menopauzális átmenet, vagyis a perimenopauza késői szakaszában járok.
K. tanár úr régi mondata
Sokat gondolok mostanában K. tanár úrra, a meddőségi orvosomra, aki sajnos már nincs közöttünk. Isten nyugosztalja. Talán most már valóban az égből figyeli a „babáit”.
Amikor annak idején a hormonkezelések lehetséges következményeiről kérdeztem, mindig megnyugtatott. Azt mondta, nem kell aggódnom: ettől a hormonmennyiségtől legfeljebb valamivel korábban jön majd el a menopauza, mint másoknál.
Ma már tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a lombikkezelések előrébb hozzák a menopauzát, és azt sem lehet pontosan kiszámítani, hogy egy adott nőnél mikor következik be. Mindenesetre, ha azt nézem, hogy két inszemináción és négy, viszonylag nagy hormonterheléssel járó lombikkezelésen mentem keresztül, mégsem negyven vagy negyvenkét évesen maradt el a menstruációm, azt gondolom, egészen jól állok.
Több olyan barátnőm is van, aki semmilyen hormonkezelést nem kapott, mégis jóval korábban kezdődött nála ez az életszakasz. Van, akinek már negyven-negyvenkét évesen megszűnt a menstruációja, és olyan, nálam valamivel fiatalabb barátnőm is van, aki egészségesen él, rendszeresen sportol, mégis hónapok óta nem menstruál.
A menopauza időpontját tehát nem lehet pusztán életmóddal, akaraterővel vagy a korábbi kezelések számával megmagyarázni. Jelentős részben egyéni és genetikai történet.
Mi történt 2019 óta?
A 2019-es műtét után a szervezetem meglepően gyorsan visszaállt a régi kerékvágásba. A cikluskövetőm szerint májusban már ismét menstruáltam, és peteérésem is volt. A ciklusaim többnyire szabályosak, átlagosan 27-29 naposak voltak.
Aztán 2020 februárjában, miközben még mindig szoptattam Tamást, ismét pozitív lett a terhességi tesztem.
Február 20-án teszteltem pozitívat. Ez újabb természetes úton létrejött terhesség volt, de sajnos nem fejlődött megfelelően. A hormonszintek nem emelkedtek úgy, ahogyan kellett volna, és március 25-én magától megindult a vérzés. Ezúttal nem volt szükség műtéti beavatkozásra: a terhesség spontán vetéléssel ért véget.
Úgy tűnik, ez volt a hatodik és egyben utolsó terhességem.
Ekkor a 42. életévemben jártam, és továbbra is szoptattam a kisebbik fiamat. Az első gyermekemnél a szoptatás nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, a másodiknál viszont ,ahogy mondani szokták, talán túlságosan is jól sikerült.
Tamás több mint négyéves volt, amikor végül magától elhagyta. A vége már inkább az esti összebújásról és a megszokásról szólt, mint valódi táplálásról, de nem szerettem volna erőszakkal elvenni tőle.
Egy percig sem bántam meg.
Csodálatos időszaka volt az életemnek, és sem akkor, sem azóta nem tapasztaltam semmilyen hátrányát annak, hogy ilyen sokáig szoptattam. Ma egy önálló, magabiztos, talpraesett kilencéves gyermek. Az óvodai beszoktatás alatt egyetlen percig sem sírt, könnyen feltalálja magát, és nyoma sincs annak, hogy a hosszú szoptatás bármiben akadályozta volna az önállósodását.
Először rövidebbek, majd kiszámíthatatlanok lettek a ciklusaim
A 2020-as terhesség után a korábbi 27-29 napos ciklusaim valamivel rövidebbé váltak. Többnyire 25–26 naponta menstruáltam, bár időnként hosszabb ciklusok is előfordultak.
2021-ben visszamentem dolgozni. Egy iskolás és egy óvodás gyermek, a munka és a háztartás mellett természetesen stresszesebb lett az élet, de a ciklusaim még ekkor is többnyire kiszámíthatóak voltak.
Az első igazán feltűnő változást 2023-ban láttam, amikor májusban egy körülbelül 44 napos ciklusom volt. Akkor azt hittem, egyszeri kisiklás történt. Utána ismét visszatértek a 24-26 nap körüli ciklusok.
2024-ben azonban már egyértelművé vált, hogy nem egyszeri véletlenről van szó. A ciklusok hossza egyre szélsőségesebben változott:
volt 22 napos ciklusom;
ezt egy 47 napos követte;
később 38 és 41 napos ciklusok jelentkeztek;
az év végén pedig egymás után két 19 napos ciklusom is volt.
2025-ben folytatódott a kiszámíthatatlanság. Volt 53, 36 és 33 napos ciklusom, ugyanakkor 16, 19 és 21 nap után is megjött a menstruációm. Ősztől néhány hónapra ismét rendezettebbnek tűnt a helyzet, és 23-29 nap közötti ciklusaim voltak.
Ma már tudom, hogy ez a váltakozás, a rövid ciklusok, majd a hosszú kimaradások, nagyon jellemző a perimenopauzára. Ilyenkor a petefészek működése nem egyszerűen fokozatosan és egyenletesen „leáll”. Egy ideig inkább kiszámíthatatlanná válik: előfordulhat peteéréses és peteérés nélküli ciklus, rövid ciklus, hosszú kimaradás, gyengébb vagy éppen elhúzódó vérzés.
A 2021-es AMH-eredmény
július 30-án, közel 43 évesen AMH-vizsgálaton is jártam.
Az eredményem:
AMH: 0,53 ng/ml, ami átszámítva körülbelül 3,8 pmol/l.
Ez már csökkent petefészek-tartalékra utalt. Az AMH azt mutatja megközelítőleg, hogy mennyi működőképes tüsző maradhatott még a petefészekben, de nem képes pontosan megjósolni sem a perimenopauza kezdetét, sem az utolsó menstruáció időpontját.
Emlékszem, akkor rengeteget olvastam és számolgattam. Arra jutottam, hogy az eredményem alapján talán még körülbelül öt évem lehet a menopauza közeli időszakig.
Ez az öt év most telt le.
Utólag azt mondhatom, hogy a becslésem meglepően közel került ahhoz, ami végül történt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az AMH pontosan megjósolta a menopauzámat. Inkább egy figyelmeztető jel volt arra, hogy a petefészek-tartalékom már akkor jelentősen csökkent, miközben a ciklusaim még évekig működtek.
A nagy változások valójában csak 2023-2024 körül kezdtek igazán láthatóvá válni.
Az idei hosszú vérzés
2026 elején még 25, 27, 29, majd 24 napos ciklusaim voltak. Ezután következett egy 43 napos ciklus.
A menstruációm végül májusban érkezett meg, de ezúttal nem akart elmúlni. A közben jelentkező kétnapos pecsételést is beleszámítva összesen 29 napig tartott.
Nőgyógyászhoz is elmentem. Szerencsére a méhnyálkahártya nem volt kórosan megvastagodva, ezért nem volt szükség küretre.
Azóta új menstruáció nem kezdődött.
Ez még önmagában nem menopauza. Ahhoz tizenkét hónapnak kell eltelnie újabb menstruáció nélkül. A ciklusaim többéves ingadozása, az elhúzódó vérzés, majd a mostani kimaradás azonban már egyértelműen arra utal, hogy a menopauzális átmenet késői szakaszában járok.
Mit mutatnak a hormonjaim?
2025 tavaszán és nyarán még egészen más képet mutattak.
2025 áprilisában az FSH 14,4 IU/l, az LH 10,4 IU/l, az ösztradiol 201 pmol/l volt
2025 augusztusban az FSH 9,2 IU/l, az LH 4,3 IU/l, az ösztradiol 151,7 pmol/l, a progeszteron pedig 12,39 nmol/l volt.
2026 januárjában már láthatóan változott a hormonképem:
FSH: 31,6 IU/l, LH: 17,0 IU/l, ösztradiol: 224,1 pmol/l volt.
Az FSH ekkor már jóval magasabb volt az egy évvel korábbi értékeimnél, és a labor menopauza utáni tartományába esett. Az ösztradiolszintem azonban még nem volt alacsony, ami jól mutatja a perimenopauza hullámzó természetét: a petefészek működése már gyengülhet, de időnként még termelhet számottevő mennyiségű ösztrogént.
A 2026. augusztusi vérvételen azonban már egészen más értékek születtek:
FSH: 81,0 IU/l
LH: 73,3 IU/l
ösztradiol: 113,4 pmol/l
progeszteron: 1,49 nmol/l
Egyetlen hormonvizsgálatból továbbra sem lehet kimondani a menopauzát. Ezek az értékek azonban a ciklustörténetemmel együtt erősen alátámasztják, hogy a petefészek működése jelentősen visszaesett, és valóban a menopauza közvetlen közelében járhatok.
És mit érzek mindebből?
Hőhullámaim egyelőre nincsenek.
Az alvásom viszont valamivel rosszabb lett. Többször felébredek éjszaka, bár ebben az idei nagy melegnek is lehet szerepe.
A legfeltűnőbb tünetem az ingerlékenység. Mindig is robbanékonyabb természetű voltam, de most néha magamat is meglepem. Könnyebben felcsattanok, türelmetlenebb vagyok, és időnként valóságos hárpiának érzem magam.
Különösen szerencsés az időzítés, mert van egy tizenhárom éves fiam, akinek éppen most indulnak be igazán a hormonjai, miközben az enyémek lassan búcsúznak. Mondanom sem kell, hogy ez időnként egészen különleges anya-fia kapcsolatot eredményez. Ennek ellenére, a kapcsolatunk nagyon jó, reméljük túléli a "hormonháborút" is.
Emellett sokszor érzem úgy, hogy nem találom a helyemet. Nehezebben érem utol magam, nem halad úgy a háztartás, ahogyan szeretném, és néha lehangoltnak érzem magam. Nem történik feltétlenül semmi különös, mégis mintha kevesebb lenne az energiám és nehezebb lenne összeszednem magam.
Egyelőre azon gondolkodom, mit tehetek azért, hogy a későbbi tüneteket lehetőség szerint enyhítsem. Anyukám azt mondja, neki a propoliszcseppek segítettek, és ezért nem voltak hőhullámai. Lehetséges, hogy valóban segítettek neki, de az is lehet, hogy egyszerűen ilyen az alkata. Én mindenesetre szeretem a propoliszt, így valószínűleg újra bevezetem.
Emellett szeretnék jobban figyelni az egészséges étkezésre, a mozgásra és az alvásra-már amennyire ez két gyermek, a munka és a háztartás mellett megvalósítható.
Mi lett velünk?
A legfontosabb, hogy jól vagyunk.
A két csodababánk ma már 13 és 9 éves. Mindketten egészségesek, mindketten iskolások.
A kisebbik fiunknál az első iskolai években voltak figyelmi és olvasási nehézségek. Senki nem mondta ki, hogy ADHD-s lenne, és én sem szeretnék olyan diagnózist rátenni, amelyet nem állapítottak meg. Annyi biztos, hogy a figyelmével időnként akadnak nehézségek, ami egyébként a családban többünknél is jelen van.
Nem gondolom, hogy ezt a korábbi hormonkezeléseimhez kellene kapcsolni. A családi előzmények alapján sokkal valószínűbbnek érzem az öröklött hajlamot.
A nehezebb iskolai kezdet ellenére minden akadályt sikerült átugrania. Nagyon okos, szorgalmas és kitartó gyermek, és rengeteg munkával szépen halad.
Amikor ezt a blogot elkezdtem, még külföldi tanulmányokat és más nők blogjait bújtam, hogy valamilyen kapaszkodót találjak a gyermektelenségből kivezető úthoz. Minden egyes személyes történet hatalmas segítséget jelentett.
Ma, a mesterséges intelligencia világában néhány jól feltett kérdéssel pillanatok alatt rengeteg információhoz juthatunk. Ez csodálatos lehetőség. De azt gondolom, a valódi, hús-vér emberek történeteire továbbra is szükség van.
Ezért írtam meg ezt a bejegyzést is.
Talán valaki egyszer ugyanúgy rátalál majd, ahogyan annak idején én találtam rá mások történeteire. Talán segítséget jelent neki egy 0,53-as AMH-eredmény után. Talán megnyugtatja, hogy az alacsony AMH nem jelent azonnali menopauzát. Vagy egyszerűen csak felismeri benne a saját rövid, hosszú, majd teljesen kiszámíthatatlanná váló ciklusait.
Én pedig most itt tartok: két egészséges gyermek édesanyjaként, 48 éves koromhoz közeledve, valószínűleg a perimenopauza utolsó szakaszában.
Hogy a május 14-én kezdődött vérzés valóban az utolsó menstruációm volt-e, azt még nem tudhatom.
Ezt majd az idő dönti el.
