Első napok az óvódában

Ma van a beszoktatás harmadik napja, én meg már itthon ülök. Olyan üres a lakás! Nem tudok mit kezdeni magammal, pedig lenne dolgom. Úúúúúgy hiányzik!

Még álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan beszokik. Az ismerőseim károgtak, hogy nagyon anyás, nehéz ügy lesz. Szerencsére nem így történt, legalábbis eddig, habár tudom, hogy még nagyon az elején vagyunk és lesz még ebből sírás amikor tudatosul benne, hogy minden nap mennie kell... Na, majd meglátjuk!

Úgy tűnik, hogy jót tett az én válaszkészen nevelt gyermekemnek az a 2 nap bölcsi ahová február és június között járt/ jártunk. Jót tett az, hogy nyáron bejártunk ismerkedni az ovi udvarába. Hivatalosan ma kezdhetett volna, de elértem, hogy már kedden vihessem, hogy ne egyszerre keljen a többi kicsivel beszoknia.
Nem ártott az sem, hogy rengeteget gyakoroltuk azt, hogy a házunk egyik szobája az óvoda, ahová anya reggelente elviszi, majd elmegy és visszajön érte. Emellett két óvodás mesekönyvet olvastam neki rendszeresen: Bogyó és Babóca: Egy nap az óvodában és Bori óvodába megy. Néha még a mesefilm változatot is megnézhette. Sokat beszéltünk az oviról, a félelmeiről. Pontosan elmondtam neki hogy mi fog történni, anya mikor megy el és mikor megy érte vissza. Próbáltam azt sugallni, hogy az óvoda egy szuper hely, egy nagy játszótér ahol csupa jó dolgok történnek, de be kell tartani a szabályokat és mindig azt kell csinálni amit az óvónéni mond.

Az első napon körülbelül 5 percet voltam a csoportszobában. Látták, hogy milyen jól elvan és kiküldtek. Az udvarra már egyedül ment ki. Persze tudta, hogy én ott vagyok, így könnyű volt. Tegnap is ez történt. Ma már viszont eljöttem. Reggel itthon még mondta, hogy fél, ne hagyjam ott, de mikor odaértünk és az óvónéni megfogta a kezét én megszűntem létezni. Éppen hogy elbúcsúzott tőlem és már ment is játszani. A beszoktatást két hétig is el lehetett volna húzni, de csak akkor, ha Balázs ezt igényelte volna. Náluk mindig a gyerek diktálja a beszoktatás ütemét. Balázsnak eddig jól ment, így nincs értelme húzni a dolgokat. Jaj, csak maradjon mindig így!

Az első hónapban délig fog járni. Ha ő kéri, akkor aludhat majd bent. Megoldjuk a szomszédasszonyommal, hogy menjen érte, amikor mi nem tudunk. Én sajnos 3, 4 körül fogok csak hazaérni. Az óvónéni díjazta az ötletet, mert szerinte bőven elég egy ilyen kisgyereknek délig bent lenni. Ez így is van, mert az elmúlt két napban úgy kidőlt ovi után, hogy képes volt 4 órákat aludni, pedig már legalább egy éve nem alszik délután. Bármit csináltam vele, itthon nem tudtam már eléggé kifárasztani. 

A szobatisztasággal még azért vannak gondjaink. Eddig még nem történt baleset az óvodában, de ki tudja mi lesz ma. Itthon a pisi miatt szokott szólni, de nagydolgát nem mindig végzi biliben. Semmit sem erőltettem, de azért nyár elején levettem róla itthon a pelust. Nála minden később indult be, így a szobatisztaság sem volt egy egyszerű folyamat. Reméljük utánozni fogja majd a többi gyerkőcöt az oviban és hamarosan teljesen szobatiszta lesz.

Jaj, még mindig úgy hiányzik! Hétfőtől sajnos már dolgozom, úgy hogy nem sokáig kell majd az üres lakásban tartózkodnom.

Update:11 óra körül kezdett el hiányolni, akkor volt egy kis sírás. :( Nagyszerű hír viszont, hogy jól evett, mert itthon szinte csak a táp csúszik. Baleset nem történt, ott WC-re jár.
Másnap már nem sírt napközben sem. Baleset nem történt. :) Nagyon büszke vagyok rá! :)


Ez a kép kedden készült róla óvodába indulás előtt:

Első szülői értekezlet

Nem győzök keseregni az idő múlása miatt. Tudom, hogy ez az élet rendje, de akkor is nagyon fáj. Főleg, hogy képtelen vagyok kistesót szülni neki. Mondjuk pontosan emiatt próbálok minden pillanatot megélni és kihasználni amit együtt tölthetek az én drága kisfiammal.

Szóval megvolt a szülői az óvodában. Együtt mentünk Balázzsal, hogy ismerkedjen a környezettel, mert nála ez alap. Nekem fontos, hogy ide is könnymentesen szokjon be. Sajnálattal tapasztaltam viszont, hogy az ott lévő szülők többsége nem törekszik erre, sőt, azt nézik, hogy nekik mi a kényelmes. Egyik anyuka például megkérdezte, hogy ugye nem kötelező betartani az ajánlott 2 hetet, mert a bölcsiben muszáj volt és neki ez számára borzalmas. Megkérdeztem a szülői után, hogy mennyire szereti a gyermeke a bölcsődét. A válasza az volt, hogy még a mai napig sír, ha menni kell, de ez van... Szép, nem? És ennek az anyukának eszébe sem jut az, hogy talán itt másképp kéne csinálni, mert az oviban 3-4 évet fog eltölteni a kicsinye és mindenkinek jobb lenne, ha örömmel járna be. Ő ide is gyorsan szeretné beszoktatni, nem baj az ha sír... Egy másik anyuka ugyanígy nyilatkozott. Ő már a 3. gyermekét fogja beszoktatni. Az első kettőnél nem jött be ez a módszer, de nem baj, majd megszokja...És ilyenkor ne legyek mérges a sorsra, hogy az ilyen emberek termékenyek? Persze, egy irigy kutya lettem, elismerem, de szerintem ez a hozzáállás akkor sem normális...Még meg sem akarják próbálni az elnyújtott változatot. Pedig én fel is szólaltam, hogy az én gyerekem hosszas beszoktatás után sírás nélkül és örömmel járt be a bölcsibe de ez senkit sem érdekelt. Minden gyerek más, azzal védekeznek. Ez persze igaz, de a gyermekek többségének nem jó, ha bedobják őket egy idegen helyre. Jó, megértem azt is, hogy nem mindenki tud ki szabit venni mint én, aki mellesleg pont szeptember 1-jén fogok kezdeni, de vajon azok az anyukák, akik kicsivel vannak otthon miért nem tesznek egy próbát? Miért utánozzák más hülyeségét? Én mondjuk UFÓ vagyok, tudom, de ha megszületett volna a Kistesó, akkor max délig járatnám Balázst óvodába és semmiképpen sem adnám akkor be, amikor a kicsi születik, hanem várnék vele. Éppen elég trauma az, ha a családba bekerül egy idegen baba, nem kell még az óvodával is stresszelni őket. Milyen meglepő, hogy az anyucik többségét ez sem érdekli, örülnek, ha megszabadulhatnak a nagytól. No comment...

Az óvónénik nem tűnnek rossznak. Nagyon tetszett, hogy elmondták, több éves tapasztalat után szerintük mi a helyes módja a beszoktatásnak. Majdnem minden ponttal egyetértek. Alapszabály, hogy SOHA nem szabad átverni a gyereket, el kell mondani, hogy anya most elmegy, de majd miután játszol, megebédelsz, alszol stb. eljön érted. Természetesen kiosonni sem szabad. A maximum két hetes, fokozatos beszoktatás hívei. Nekem ez kevésnek tűnik, de bízom benne, hogy megoldjuk ennyi idő alatt is. Mondták, hogy ezek a pontok a bölcsődés gyermekekre is vonatkoznak, mert ők ugyanúgy egy idegen közegbe kerülnek be. Kértek mindenkit, hogy még a nyári zárás előtt vigyük be a kicsiket az óvodába, hogy ismerkedjenek a környezettel. ( Igaz most összevont csoportok vannak és leginkább az udvaron játszanak). Szerintetek hányan használják ki ezt a lehetőséget? Könnyű kitalálni, hogy mi vagyunk az egyetlenek...Ami iszonyatosan meglepődtem az az volt, hogy egyes óvónénik a nyári szünet alatt elmennek házhoz, hogy a megszokott biztonságos környezetben barátkozzanak össze a leendő óvodásokkal. Hát azt hittem, dobok egy hátast! Ez egy állami óvoda. Hihetetlen, nem? Szerintem ilyet még magán helyeken sem csinálnak. Azt is elmondták, hogy nekünk is el kell hinnünk, hogy a gyerek jó helyen van ott, mert ha nem sugározzuk ezt a biztonságot, akkor a gyermek sem fogja magát jól érezni ott. Ajánlottak mesekönyveket, amik az óvodáról szólnak és kértek minket, hogy csak pozitívan nyilatkozzunk az ott történő dolgokról és természetesen beszélgessünk sokat róla.
Sajnáltam, hogy nem ahhoz az óvónőhöz kerültük, aki még mielőtt elmondta volna ezeket a dolgokat,  baromira szimpatikus volt. Szerencsére nem a sokak által szidott fiatal néni csoportjába kerültünk, hanem egy vegyesbe (ahol egyelőre jó dolgunk lesz, mert mi leszünk a kicsik és a nagyoktól csak tanulni lehet) aminek sok az előnye és a hátránya is, de ez van, nem lehetünk telhetetlenek.

Könnymentes beszoktatás :)

Most már bátran állíthatom, hogy drága gyermekem gond és könny nélkül beszokott a Bölcsödébe. Két hét betegség miatti kihagyás után is simán bement ma egyedül a csoportszobába.  Na jó, ez csak egy délelőtti pár órás fizetős csoport, mert az állami részre februárban már nem tudták  felvenni, de akkor is hatalmas előrelépésnek gondolom.

Természetesen most is kaptam az ismerőseimtől a megjegyzéseket, hogy ezzel a módszerrel soha nem fog beszokni, de én kitartottam ez elveim mellett. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy nem mindenki teheti meg, hogy hónapokig  együtt járjon a gyermekével közösségbe, de akkor legalább megtehetné, hogy nem kritizál egy olyan módszert, amiről még nem is hallott.

Heti kétszer jártunk február közepétől. Eleinte a szoknyám alá bújt, el sem mozdult mellőlem. Ő egy nehezen oldódó gyermek, neki az kellett, hogy hosszú ideig mellette legyek, együtt játszunk, együtt menjünk ki a Bölcsöde udvarába. Olyan mint az apja, először figyel mindenkit aztán szépen fokozatosan feloldódik. Bele sem merek gondolni, hogy mekkora trauma lett volna neki, ha csak úgy hirtelen 1-2 hét beszoktatás után ordítva ott kellett volna hagynom. Hálás vagyok a Bölcsi dolgozóinak és a sorsnak is, hogy úgy alakította az életemet, hogy csak heti három napra kellett visszamennem dolgozni és hogy maradt két szabadnapom, amikor is a Balázzsal eljöttünk a Bölcsibe. Nem mondom, hogy nem esett nehezemre a millió és egy feladatom mellett, de megérte.  Az hogy a gyermekem várja a bölcsit és örömmel sétál be egyedül, az felülmúlhatatlan. Persze az is szerencsés volt, hogy nem hirtelen kellett megszoknia a hiányomat. Kezdtük azzal, hogy a nagymama vigyázott rá abban a három napban amíg én dolgoztam. Siettem haza, ahogy csak tudtam. Reggelente, ha felébredt akkor rámutattam az órára és mondtam neki, hogy mikor érek haza. Amikor hazaértem, akkor rámutatott ő is az órára és mondta, hogy „Jaja( azaz Anya) tik-tak hazajön”.  Már gyönyörűen, mondatokban beszél, de valahogy a „Jaja” megmaradt, szinte az összes babanyelven kreált szava eltűnt már. Csodákat tett vele a heti 45 percnyi logopédia, amire szeptember óta járunk és a heti egy óra gyógytorna, amire december óta megyünk. Mindkét foglalkozást a Balázs által imádott Zsófi tartja, akibe az én drága kisfiam szinte szerelmes.  A „r” és „l” betűket még nem tudja kiejteni, de ez még nem is baj, viszont két nyelven is elszámol tízig és a színeket is nagyjából ismeri.

Bárcsak lenne ilyen szerencsénk az óvodával is! Két helyre jelentkeztünk. Oda már fel is vettek, ahová hivatalosan tartozunk, de mi inkább a Katolikus óviba mennénk, ahonnan még nem érkezett válasz. Az első helyen biztosan tudom, hogy nem szeretik a hosszas beszoktatást, úgy hogy nehéz dolgom lesz, ha nem vesznek fel a másikba.  Egyébként szeptembertől már én sem tehetem meg, hogy hónapokig szoktassam be az új helyre, mivel heti 5 napban fogok dolgozni és anyukám is hazautazik addig, úgy hogy lesz min izgulni. Azért az sem állapot ami most van, január óta együtt lakunk pedig a házunk nem túl nagy, de mivel egyik bölcsiben és családi napköziben sem volt már hely, kénytelenek voltunk ezt a megoldást választani.

Egyébként jól vagyunk, csak semmire sincs időnk. Most a vasárnapi „Sam a tűzoltó” party-ra készülünk, amikor is egyetlen kicsi kincsem HÁROM éves lesz. :)