Tudom, tudom, a legutóbbi bejegyzésemben arról írtam, hogy nem biztos, hogy szeretnénk harmadik babát. Mindenesetre nem zárkóztunk el tőle. Történt aztán, hogy késett a peteérésem, nem éreztem a tüneteket és vettem egy csomag ovulációs tesztet. A 20. nap körül lett a legsötétebb. Mondtam a férjemnek, hogy ha szeretne harmadik babát akkor jöjjön reggel. Jött...
Két héttel később nem akart szűnni a pecsételésem de a menstruációm sem jött meg. Épp külföldön voltunk, nem volt nálam semmi. Elküldtem hát a férjemet tesztekért amik egytől egyik pozitívak lettek. Nem volt persze progeszteron sem kéznél de úgy voltam vele, hogy nem baj, legfeljebb megjön ha nem jó a terhesség.
Nem jött meg így itthon elkezdtem használni az Utrogestánt. Nem voltam hajlandó ennél drágábbat venni vagy injekciókkal kínozni magam, mert hiába kaptam végig az előző terhességem alatt a fájdalmas szurikat, csak megszültem 36+6 napon egy nappal az utolsó szuri beadása után..
Körülbelül 4 hét 1 napos lehettem amikor a Clearblue 2-3-at mutatott ami baromira jó HCG szintre utal. Tamásnál 1 nappal előtte mutatta ugyanezt. Bizakodtam, a tüneteim is nagyon erősek voltak. Olyan hihetetlen volt, hogy szoptatás mellett 40 évesen összejött úgy, hogy nem volt
előtte 1-3 hónappal lombikom mint az első 4 terhességemnél. Valahol várható is volt, hogy valami történik, ha nem védekezünk mivel a hormonszintem soha nem volt még
ilyen jó. Amióta szoptatok, csoda módjára lecsökkent a pajzsmirigy
antitesteim száma is. A szopit egyelőre nem szerettem volna elhagyni mert úgy voltam vele, hogy felesleges kínzásnak tenném ki Tamást amennyiben mégsem fejlődne jól a baba, aztán meg
verném a fejem a falba. Pár hete egy előadáson találkoztam a szoptatási tanácsadómmal és rákérdeztem erre. A válasza az volt, hogy az én előzményeimmel sem kell abbahagyni hacsak nincs nyomós ok, mert például egy orgazmus
sokkal nagyobb méhösszehúzódásokat okoz, mégsem tiltják el a nőket a házasélettől.
Jött végre a hétfő és elmentem vérvételre. 4+3 napon 463 volt a HCG és 79,6 a
progi. Tamásnál 4+2-ön volt 586 körül és 87 a progeszteron. Ez nem volt rossz eredmény így sem. A proginak nagyon örültem, mert elég jó volt ahhoz, hogy méhen belüli terhességre utaljon.
4 hét 5 naposan jött egy tüszős mandulagyulladás körülbelül 38 fokos lázzal. Azonnal elkezdtem a megfelelő gyógyszerrel csillapítani. Gyerekkorom óta nem voltam lázas. Nem sejtettem jót. Másnap elmentem vérvételre. A HCG eredményem sajnos csak 1207 lett. Tamás ezen a napon 2336 volt, a duplázódás 89 %-os. Ekkor már sejtettem, hogy valami baj van de még nem adtam fel.
5hét 3 naposan a HCG-m csak 3448 volt. A duplázódás 70%-os volt. Kezdtem feladni bár ahogy olvastam, ebben a korban ez még belefért. Ahogy nő a HCG, úgy csökken az emelkedés mértéke. Másnap az orvosom behívott ultrahangra. A petezsák 8,6 mm volt. Megint elkezdtem reménykedni mivel Tamásnál 5 hét 2 naposan 9 mm-es volt. A tüneteim persze egyre jobban csökkentek.
A következő ultrahang másfél héttel később volt. Ott már 21 mm-es szabályos petezsákot láttunk szikhólyaggal de embriót és szívhangot sehol sem. Üres petezsák, azaz blighted ovum lett a vége. Egy újabb missed ab. A természetes vetélés mellett döntöttem mivel már volt benne részem és egyáltalán nem fájt. Azt hittem, hogy majd abbahagyom a progeszteront és pár napon belül elmegy. Aha..Jó nagyot tévedtem, ez más helyzet volt. Utána is olvastam külföldi oldalakon, hogy hetekig nem ismeri fel a szervezet azt, hogy elhalt a terhesség és van akinél az első trimeszter végén következik csak be a vetélés. Nem akartam elhinni, hogy 600 mg progeszteron abbahagyása, a szex, az emelés, a szoptatás és minden egyéb amit eddig kerültem az első időszakban nem fog semmi előrehaladást sem hozni. Kicsit féltem is a hatalmas vérzéstől és a szülési fájdalmakról amikről ezeken az oldalakon beszámoltak de álltam eléjük A tüneteim nem hogy elmúltak volna, egy ideig még a hányinger is kínzott, a szagundor és fáradtság pedig végig velem maradtak. Eltelt 2 hét és én még csak nem is pecsételtem..Természetesen műtét lett a vége amin már túl is vagyok. Közel 10 hetesen a petezsák épp hogy csak kezdett elnyúlni, nem tudom meddig tartotta volna még bent a szervezetem.
Viszonylag jól viselem hiszen nekem két gyerekkel és kerek az életem, egy szavam sem lehet. Egyelőre nem tudjuk, hogy merünk-e még egyszer próbálkozni, nem szívesen élnék át még egy ilyen megpróbáltatást. Meglátjuk...
