Soha életemben nem csalódtam lombik alatt ekkorát. A pozitív hozzáállás, az intenzív terhestünetek, a vélt beágyazódás és még a pozitív tesztek is megvoltak. A hiba a Predictor Early tesztekben rejlett. Nem a tesztek a hibásak, hanem én aki megvettem őket. Tízes érzékenységűek, Amerikában szinte mindenki ezeket használja. Semmi gond nem lett volna, ha én csak két repesztőt kaptam volna, de ugye hármat írtak fel. Kettő biztosan kiürül a beadás utáni tizedik napon, de három nem. Ezt sajnos a saját bőrömön tapasztaltam meg. A 12. napon, azaz 10 nappal a leszívás után halvány pozitív lett a PE teszt. Másnap ugyanolyan volt a vonal. Boldogság volt ezerrel. Aztán estefelé kezdtek enyhülni a terhestüneteim. A cicim már nem fájt, a hasam kisebb lett, kezdtem feladni. Be is jött a megérzésem, mert ma reggel már teljesen halvány volt a csík...
Ismét megállapítottam, hogy az X-epil egy megbízható teszt, mivel nem mutat ki minden apróságot. Természetesen velük ezeken a napokon negatívat teszteltem.
Ennyire szomorú én még soha nem voltam...Sírtam volna, de Balázs felkelt és nem akartam hogy ő is elkeseredjen...Nem vagyok képes neki testvért szülni. Össze vagyok törve...Bárcsak maradtam volna reális mint máskor és most nem lennék ennyire elkeseredve! Ez a negyedik lombik volt, közel félmillió forintba került. Kezd kimerülni a petefészkem, a lelkierőnk és a pénztárcánk se bírja. Azt hiszem, itt az ideje feladni és beletörődni az egy gyerekes létbe. Meg kell élni minden pillanatot amíg Balázs ilyen kicsi és ilyen cukorfalat, mert rohan az idő. Már óvodás a lelkem, épp kint játszik az óvoda udvarán és nagyon élvezi a gyerekek társaságát. Nekem meg vérzik a lelkem, de biztos vagyok benne hogy megérti majd hogy nem lehet neki testvére. Minden tőlünk telhetőt megtettünk azt hiszem. Ott van még egy fagyibaba, amit valószínűleg felhasználunk majd és biztos nem fogjuk kihagyni az ötödik lombikot sem, de egyikhez sem fűzök reményt...Ha nem sikerült 37 éves koromig, akkor később sem fog...A spontán babásodásban sem akarok már hinni. Unom már, hogy erről szól az életem holott a csoda már megtörtént, itt van mellettünk. A hétvégén városunkban Kocsis Tibor lépett fel és azt énekelte: "Lásd a csodát, és éld velem át, nézd milyen gyönyörű, olyan gyönyörű. " Balázs ott volt mellettem és én repdestem a boldogságtól. Na, így akarok élni, nem állandóan a sikertelenség miatt szomorkodni.
Persze ettől még bánt, hogy elcsesztem az életem. Nem kellett volna a sok okos tanácsot meghallanom 28 éves koromban amikor elkezdtünk próbálkozni és nem jött a gyerek. Ne görcsölj rá, lazulj el, ne akard ennyire és majd jön. Így ment el két év. Aztán amikor kiderült, hogy a férjemmel van a gond, hallgatnom kellett volna Dr. Kopa Zsoltra aki azt állította, hogy csak lombikkal lehet gyerekünk. Meg akartam mutatni, hogy nekünk majd spontán összejön...Ez meg is történt, de akkor már közel 34 éves voltam. El kellett emiatt évekig viselnem a havonta jelentkező sikertelenségét és azt, hogy minden barátnőm lebabázik rajtam kívül. Szóval volt ára rendesen ennek...Aztán megszületett a mi kis kincsünk, életünk legdrágább, legértékesebb ajándéka. Gondoltuk a tesó majd könnyebb ügy lesz, de nem. Össze is hoztuk kétszer, de örömünk nem sokáig tartott. Közben lenyomtunk három sikertelen lombikot...Lassan 38 éves leszek és az esélyeim hónapról hónapra csökkennek. Ha akkor hallgattam volna a Doktor úrra akkor már lehetne 3 gyerekünk is...El kell kezdenem feldolgozni a hibás döntéseimet és el kell engedjem a kistestvért...örökre...
Ennyire szomorú én még soha nem voltam...Sírtam volna, de Balázs felkelt és nem akartam hogy ő is elkeseredjen...Nem vagyok képes neki testvért szülni. Össze vagyok törve...Bárcsak maradtam volna reális mint máskor és most nem lennék ennyire elkeseredve! Ez a negyedik lombik volt, közel félmillió forintba került. Kezd kimerülni a petefészkem, a lelkierőnk és a pénztárcánk se bírja. Azt hiszem, itt az ideje feladni és beletörődni az egy gyerekes létbe. Meg kell élni minden pillanatot amíg Balázs ilyen kicsi és ilyen cukorfalat, mert rohan az idő. Már óvodás a lelkem, épp kint játszik az óvoda udvarán és nagyon élvezi a gyerekek társaságát. Nekem meg vérzik a lelkem, de biztos vagyok benne hogy megérti majd hogy nem lehet neki testvére. Minden tőlünk telhetőt megtettünk azt hiszem. Ott van még egy fagyibaba, amit valószínűleg felhasználunk majd és biztos nem fogjuk kihagyni az ötödik lombikot sem, de egyikhez sem fűzök reményt...Ha nem sikerült 37 éves koromig, akkor később sem fog...A spontán babásodásban sem akarok már hinni. Unom már, hogy erről szól az életem holott a csoda már megtörtént, itt van mellettünk. A hétvégén városunkban Kocsis Tibor lépett fel és azt énekelte: "Lásd a csodát, és éld velem át, nézd milyen gyönyörű, olyan gyönyörű. " Balázs ott volt mellettem és én repdestem a boldogságtól. Na, így akarok élni, nem állandóan a sikertelenség miatt szomorkodni.
Persze ettől még bánt, hogy elcsesztem az életem. Nem kellett volna a sok okos tanácsot meghallanom 28 éves koromban amikor elkezdtünk próbálkozni és nem jött a gyerek. Ne görcsölj rá, lazulj el, ne akard ennyire és majd jön. Így ment el két év. Aztán amikor kiderült, hogy a férjemmel van a gond, hallgatnom kellett volna Dr. Kopa Zsoltra aki azt állította, hogy csak lombikkal lehet gyerekünk. Meg akartam mutatni, hogy nekünk majd spontán összejön...Ez meg is történt, de akkor már közel 34 éves voltam. El kellett emiatt évekig viselnem a havonta jelentkező sikertelenségét és azt, hogy minden barátnőm lebabázik rajtam kívül. Szóval volt ára rendesen ennek...Aztán megszületett a mi kis kincsünk, életünk legdrágább, legértékesebb ajándéka. Gondoltuk a tesó majd könnyebb ügy lesz, de nem. Össze is hoztuk kétszer, de örömünk nem sokáig tartott. Közben lenyomtunk három sikertelen lombikot...Lassan 38 éves leszek és az esélyeim hónapról hónapra csökkennek. Ha akkor hallgattam volna a Doktor úrra akkor már lehetne 3 gyerekünk is...El kell kezdenem feldolgozni a hibás döntéseimet és el kell engedjem a kistestvért...örökre...
