Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

2015. június 18., csütörtök

Immunológus és egyebek

Tegnap voltam egy neves immunológusnál,  TB alapon sikerült hozzá bejutnom. Nagyon korrekt volt, már az elején leszögezte, hogy IVF-ben nem jártas és hogy a szükséges vérvételekhez nincs meg az intézeti háttere, csakis fizetősen tudom őket elintézni, ő csak véleményezni tud. Sebaj, így is megérte, mert sok dolgon elgondolkodtatott.
Átnézte a leleteimet és mindenfajta drága vérvételi eredmény nélkül kijelentette és le is írta, hogy az én esetemben az IVIG lehet a megoldás... Kár, hogy nem ő a bizottság elnöke ;) Szerinte, feleslegesek a Laboratórium KFT-s vérvételek( Nk-sejtek, TH1, Th2 citokinek), mert ha rosszak lesznek sem történik semmi. Vagy kifizetem az IVIG-et, vagy bízhatok a vakszerencsében. Most már ó a második orvos, aki kijelenti, Balázs csak a véletlen műve volt...
Bevallom, elgondolkodtam azon, hogy mit érek én el azzal, ha kiadok 50ezret ezekre, ha egyszer a körülbelül 3x300ezres IVIG-et nem áll módomban kifizetni. Ráadásul az orvos úgy gondolja, hogy az olcsóbb alternatívák, mint az Intralipid és Smofilipid nem érnek semmit...
Beljebb leszek én valamivel, ha megtudom, hogy elpusztítom az embriókat vagy azzal, hogy TH1 vagy TH2 dominanciában szenvedek? Ez utóbbit talán olcsóbban is kideríthetem rendszeres Anti-TPO mérésekkel( ez már saját vélemény) Ugyanis szorgalmasan szedem kétnaponta a most már 240 mg-os Pycnogenolt, az Omega 3-at és iszom a propolisz cseppeket( meg még vagy 10 táplálékkiegészítőt). Amennyiben a TH1 van túlsúlyban, mint általában a Hashimitosoknál, akkor ezeknek a szereknek hatniuk kell. És hát egyelőre úgy tűnik, nagyon is hatnak :)
A kedves immunológus adott beutalót Anti-Tpo-ra, Tsh-ra és egyebekre, a CentrumLabnak köszönhetően meg ezeknek eredményei már a postaládámban vannak. El sem akartam hinni, hogy az Anti-TPO-m másfél hónap alatt majdnem a felére csökkent, 170 lett :) Ilyen alacsony még sosem volt :) Múlt hónapban 320 volt, februárban 265, tavaly meg 334. Persze, még az is elképzelhető, hogy a 75 mcg-ra emelet Letrox volt rá ilyen jó hatással. Az is lehet, hogy az orvostudomány és a homeopátia együttes eredménye, nem tudom, de abban bízom, hogy ez így is marad. A TSH-m viszont 0,33-ra csökkent, így most már túlműködök, de jól érzem magam. Nem vagyok ideges, nincs szívdobogásom, a vérnyomásom tegnap az immunológusnál 120/ 80 volt, szóval szerintem nincs gond, reméljük így is marad! Ilyen értékekkel kellett volna a lombikot is elkezdeni...

A ciklusom is normalizálódni látszik, mert múlt hónapban 27 napos volt. Ma vagyok a 14. napon és még nem volt peteérésem( érzem, hogy közeledik), szóval bízom benne, hogy most is hosszú hónapot zárok. Egy hónapja iszom a Mastodynon cseppeket a megemelkedett prolaktinra, a ligetszépeolajat a hormonegyessúly helyreállítására, a 75 mcg Letroxot és megint azt tudom mondani, hogy a homeopátia és az orvostudomány meg kell, hogy férjenek egymás mellett..

Június 8-án, pontosan úgy, ahogy már a vásárlás napján jelezte az Iherb, csengetett a postás és megérkezett (többek között) a progeszteron krémem is, amit lassacskán elkezdhetek használni. Azt nem tudom, hogy ebben a hónapban költök-e a 21. napon progi és prolaktin vérvételre, hogy kontrolláljam az eredményeket. Lehet inkább várok még egy hónapot, hogy a csodaszereim még jobban kifejtsék hatásukat. Az viszont biztató, hogy a mellem már nem feszül, de a mérvadó a tüszőérés utáni nap lesz, mert múlt hónapban is akkor kezdődött.

Múlt héten voltam az Istenhegyin trombózis szűrésen. Izgatottan várom az eredményt, ami körülbelül 2 hét alatt készül el...

Nem tudom még, mi lesz a Laboratórium Kft-s vizsgálatokkal. Egyszer úgy gondolom, hogy van értelme, egyszer meg úgy, hogy nem és inkább a nyaralásunkat egészítem ki ezzel a pénzzel. Az is baj, hogy az eredmény 3 hét alatt készül el, én meg kötve vagyok az időpontokhoz. Augusztus közepén megyek Fülöphöz, addigra meg szeretném kapni, de ebben a hónapban még nem mehetek levetetni a vért a 21. napon( állítólag F így kéri most már), mert még nem telt le 3 hónap a lombik óta( ha jól számolom, mert azt sem tudom, hogy kell pontosan), a következő ciklusomban meg már lehet, hogy késő lesz, mert nem készül majd el időre.
Talán jobb lenne megvárni a konzit Fülöppel és csak akkor menni, ha ő kéri, de ebben az esetben hónapok telnek majd el, mire bejutok hozzá az eredménnyel... Tanácstalan vagyok!

Mindenesetre, tegnap éjjel( semmi időm most, hogy már kicsit dolgozgatok is itthonról), találtam egy nagyon biztató cikket, mely 3 tanulmányt foglal össze. Majd egyszer belinkelem. A lényeg, hogy azok a nők, akik Hashimitosak és az IVF stimuláció első napjától szedték a szteroidot, illetve az Aspirint, sokkal nagyobb arányban estek teherbe és szültek egészséges gyermekeket, mint azok akik nem. Sőt, a petesejtjeik minősége is lényegesen jobb volt, szóval azoknak is segített, akik alacsony petefészektartalékkal rendelkeznek és nehezen stimulálhatóak mint ahogy én is.

Tehát visszakanyarodtam ugyanoda, ahová pár hónappal ezelőtt és hiszem, hogy a megoldás a vérhigító-szteroid párosításában rejlik, főleg, ha a trombofilia szűrés is alátámasztja. Remélem az orvosaimtól is engedélyt kapok mindezekre!




6 megjegyzés:

  1. Azért annyira durva, hogy egy pár vizsgálatból meg lehet állapítani, hogy kell - e az ivig vagy sem, miközben Fülöp meg szetcincal ezerféle vizsgálattal, mert a bizottságnak kell, sőt még nekik sokszor az is kevés és kuldozgetnek további vervetelekre,, ami mind rengeteg idő és pénz, plusz a lelki terhelesrol ne is beszéljünk. (Majd a végén sokszor simán benyogik, hogy nem vagy jogosult az OEP - es ivigre. Olvasok egy fórumot és olyan gyakori ez...) Sokszor elgondolkodom, hogy miért kell ennek így működnie, miért nem lehet, hogy Te is pofon egyszerűen megkaphatsd immunológus javaslatára? Remélem augusztusban Fülöppel egyszerű meneted lesz, úgy drukkolok.
    Az meg szerintem sok nőnek nagyon sok reményt és erőt ad, hogy léteznek olyan csodálatos véletlenek, mint a Ti kis Balázsotok! Nekem legalábbis biztosan :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy :) Kívánom, hogy mielőbb ti is ilyen véletlenek részesei legyetek ;) A Családinetes fórumot olvasod te is? Egyébként sk minden más mellett azt sem értem, hogy miért kell ezért az alloimmunos vizsgálatért is 100ezret fizetni, TB alapon kéne ennek is működnie.

      Törlés
    2. Igen, én is azt szoktam olvasgatni:) hát igen, hihetetlen, hogy annyiba kerül az a vizsgálat.

      Törlés
  2. Ez elég durva, és valószínű nagy és elég szövevényes költségtényezők lehetnek mögötte, hogy ennyi akadályon át kell harcolni magatokat. Kitartást hozzá, eddig is annyi mindenre rájöttél te magad, drukkolok, minél gördülékenyebben menjen az utatok az OEP támogatott IVIG felé!

    VálaszTörlés
  3. Szia! Hasonló cipőben járok, nekem is Fülöp dokit ajánlották, de már elolvasni is őrület, amiket írnak róla én nem tudom munka mellett ezeket a vizsgálatokat, hogy lehet végigvinni, amiket ő kér, nem beszélve a finanszirozásukról Minden tiszteletem azoké, akiknek ez sikerült.Azt írod, h más vizsgalatokból kiderítetted egyáltalán jó lenne-e neked az ivig, mik voltak ezek és ha nem titok kérlek add meg melyik immunológusnál jártál?Nagyon köszönöm. Én kaptam még két nevet, akik szintén benne vannak HAAB bizottságban dr Pajor Attila, Galamb Ádám ők nőgyógyászok hozzájuk könnyebb bejutni, de még nem voltam. Bár a vizsgálatok így is úgy is kellenek a bizottságnak.

    VálaszTörlés