Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

2012. augusztus 17., péntek

A leszívás


Hazaértünk, minden a legnagyobb rendben zajlott. A legrosszabb rész a víz mellőzése volt, de túléltem. Éjfél után már vizet sem lehet inni.

Reggel a szobában kiderült, hogy csak én kérek altatást. Nagyon meg voltam ijedve hogy rosszul csinálom. Aztán megnyugodtam, miután láttam, hogy a lányok már attól szenvednek, hogy a nővérkék beadják az infúziót a kezükbe. Én a műtőben meg sem éreztem. Még ott az asztalon felébresztettek, sajnos, utána semmi pénzért sem tudtam visszaaludni. Mondták aludjak, mert rosszul leszek. Dehogy lettem rosszul, olyan kipihent és fitt vagyok még most is, hogy csak na! Én voltam az első akinek levették az infúziót, annyira jól voltam. Szegény altatásellenes csajok meg ott szenvedtek hányingerrel, görcsökkel stb. Mondták legközelebb ők is altatást kérnek.

Most picit fáj a pocim, de egyáltalán nem vérzek.

Lényeg: leszívtak több tüszőt, de csak 6-ban volt petesejt. Én ennek nagyon örültem, mert volt olyan lány is akinek kb. annyi volt mint nekem, de csak 3 érett volt benne. Neki pedig 20 fölöttiek is voltak, tehát nem a méret a lényeg itt sem. :P

Túlstimú veszélye nálam nincs, de azért eszem, iszom a fehérjét. Mellesleg ICSI-t kértünk a biztonság kedvéért, tehát az lett a vége, amit Kopa mondott 4 évvel ezelőtt. Kár volt a sok hercehurca!
Nagyon várom a reggeli telefont! Ők fognak hívni, mivel szombat lesz. Ki fog derülni, hogy hány termékenyedett meg és hogy van-e esély őket blasztóig elvinni. Én nagyon szeretném!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése