Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers

2015. május 23., szombat

Jövőbeli tervek

Régóta tervezem leírni a sikertelen lombik utáni nyomozásom eredményét, de nem tudtam magam rávenni, szerintem a felét már el is felejtettem.
Amikor belevágtam ebbe a lombikba, biztos voltam benne, hogy én már mindent tudok a meddőségről és egy kezelt autoimmun pajzsmirigy gyulladás nem fog az utunkba állni. Kapásból kizártam az immunológiai okokat, mivel már van egy gyermekem, aki spontán fogant. Aztán jött a sikertelen lombik és a nagy pofáraesés, de megtaláltam Családinet autoimmunos fórumát és gyökeresen megváltozott a véleményem illetve elkezdett pislákolni a fény a nagyon sötét alagút végén. Rengeteg hasznos információt tudtam meg a fórum tagjaitól, különösen Timitől. Sajnálom, hogy már nem aktívak. Kikristályosodott előttem, hogy a Hashimito komoly akadálya lehet a teherbeesésnek, hiába állítanak mást az orvosok. Mondjuk én talán nyugodt lehetek, mert 300 körül van az antitesteim száma, ami éppen hogy határeset.

Ez a betegség azzal jár, hogy nagyon nehéz teherbe esni vele. Megoldásként a következő dolgok léteznek nagy vonalakban felvázolva:
-Pycnogenol szedése, ami egy erős antioxidáns, erről magyar orvos által írt cikket is találtam. Valószínűleg csökkenti az antitesteket is, DHEA helyett is javasolják
-gyulladáscsökkentők szedése,  mint például a propolisz cseppek vagy a kurkuma. Ezek is lecsökkenthetik az antitestek számát
-Fülöp doktor úr felkeresése, aki főleg a habituális vetélőkkel foglalkozik, de felkarolta az autoimmunosokat is. Nála hozzá lehet jutni a Smofilipidhez, ami infúzió formájában gyengíti le az immunrenszert
- Intralipid beadása, ami olyan mint a Smofilipid
- méhpempőt tilos szedni, ugyanis kerülni kell az immunerősítőket

Nos, elkezdtem szedni Pycnogenolt és a propoliszt jó nagy dózisban. A kurkumát megrendeltem, de nem bontottam ki, mert közben találtam egy cikket, melyben azt vázolják fel, hogy azon kívül, hogy véralvadásgátló szerepe van, a kurkumin aktiválja az NK, azaz a természetes ölősejteket is, ami az én esetemben nem jó, majd később leírom miért...Pontosan emiatt nem szedem tovább a méhpempőt sem.

Fülöp doktor úrhoz egy hónappal ezelőtt augusztus közepére kaptam időpontot. Addig is szeretnék jó pár vizsgálatot elvégezni, mert tudom, hogy ő nagyon alapos és rengeteg vizsgálatot kér. Viszont 3 hónapig semmit sem lehet csinálni, mert elvileg lombik után elszállnak az értékek és nem fogadja el. Na  most én már itt elakadtam..Honnan kell számolni ezt a 3 hónapot? A stimuláció első napjától vagy a leszívástól? 3 menstruációs ciklusról beszélünk vagy naptári hónapról?
Van pár vizsgálat amire nagyon kíváncsi vagyok. Az egyik a trombophilia szűrés, amit az Istenhegyi klinikán kell megcsináltatni és magába foglalja az MTHFR gének mutációját is. Balázs előtt és terhesen is Femibiont szedtem, ami folátot tartalmaz, tehát ezzel kivédtem a folsav hiánnyal járó magzati rendellenességeket. Most viszont nem szedhetem a Femibiont, mert jódot tartalmaz ami begerjeszti a pajzsmirigygyulladást. Folsavat szedegetek, de nem túl sokat, mert mindig magasabb a folsav szintje a véremben, mint a megengedett. Ez két dolog miatt lehet, az egyik az, hogy sok folsavat szedek( ami már nem igaz), a másik pedig az, hogy a szervezetem nem tudja feldolgozni és csak kering a véremben felszívódás nélkül. Szóval ez mindenképpen egy nagyon fontos vizsgálat, ha nem akarok például nyitott gerincű gyermeket, a trombózishajlam szűrésről meg ne is beszéljünk, habár azzal úgy vagyok, hogy olyan nagy baj nem lehet, ha egyszer már végig csináltam vérhígító nélkül egy terhességet, de ki tudja, lehet emiatt nem tud beágyazódni a baba..
A trombofilia szűrés ugyebár egy hajlamszűrés és szerintem ez nem változhat külső behatásra, szóval nem tudom, hogy ezzel is ki kell várnom a 3 hónapot vagy ezt elfogadja Fülöp doktor úr. Olyan kíváncsi lennék erre az eredményre!

A másik nagyon hasznos vizsgálatot a Laboratórium KFT-nél lehet megcsináltatni, ez nem is egy hanem több: NK funkció celluláris immunstatusszal és a Th1 és TH2 citokinek vizsgálata.
Miért is akarok én NK funkciót nézetni? Hát meg vagyok róla győződve, hogy nem csak autoimmun okai vannak a nehéz teherbeesésnek az én esetemben. Évek óta nem betegszem meg, nem voltam még soha életemben influenzás vagy lázas, maximum a náthát ismerem, de azt is csak két évente kapom el, pedig évekig gyerekek között dolgoztam. Az óvodában maximum a tetveket kaptam el, még a bárányhimlőt sem sikerült, úgy kellett tavaly beoltatnom magam ellenne, hogy ne kelljen egy újabb terhességet végigrettegni. Oké, hogy most előjött ez a felfázás, na de ez sem volt vagy 10 éve jelen az életemben. Szóval a lényeg az, hogy baromira erős az immunrendszerem, ezért lenne jó minimum szteroiddal vagy Smofilipiddel/ Intralipiddel legyengíteni a következő lombik előtt és alatt. Na, de ez egy saját megfigyelés( illetve orvos apukámmal is átbeszéltem), el fogok menni olyan vérvizsgálatokra amik ezt kiderítik. Szerintem, az én erős immunrendszerem megöli az embriókat abban az esetben is, ha netán egyszer nagy nehezen megfogannak az autoimmun betegségem mellett...Balázs a véletlen műve volt 4 év után, de azt is hozzá kell tenni, hogy akkor még elvileg nem volt Hashimitom és akkor még csak a magas ölősejtek száma miatt nem estem többek között teherbe, vagy ha igen, akkor elpusztítottam az embriókat, mint ahogy ez a két sikertelen lombikom alatt is bebizonyosodott. Másik feltételezés, hogy a terhességemet az alkohol, (amit a sikertelen lombik után ittam, mert elkezdtem bulizni) is elősegíthette, mert a májam ennek lebontásával foglalkozott, és nem volt ideje aktiválni az ölősejteket.

A Th1 és Th2 citokinek vizsgálata azért fontos, mert nem mindegy, hogy melyik a domináns. Ebben a cikkben azt vázolják fel, hogy ha a TH1 dominancia áll fenn, akkor tesz csak jót a kurkumin és a Pycnogenol. Általában a Hashimitosoknál a Th1 a jellemző, de ki tudja. Csekély 70.000 forintból minden ki fog derülni ;)

Hogyha bebizonyosodnak a félelmeim, akkor még az is lehet, hogy a sikeres lombik titka a szteroid szedése a szimuláció első napjától, a vérhígító szúrása és a folát. Bárcsak ilyen egyszerű lenne!

Szóval, nagyon hosszú ez a 3 hónap, csak telne már le és haladnánk végre!

15 megjegyzés:

  1. Micsoda szakértő vagy! Én csak nézem, de nem ismerem ezt az oldalát a lehetséges problémának, de ahogy írod, logikus lehet a következtetésed. Aktív folátot szereztél be máshonnan, hogy ne a Femibiont kelljen szedned?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, dehogy vagyok én szakértő, ez még egy nagyon új terület nekem, de aranyos vagy, köszönöm:) Még nem szereztem be eddig folátot, de ami késik, nem múlik.

      Törlés
  2. Szerintem nagyon jó, hogy megcsináltatod ezeket a vizsgálatokat, és úgy mész Fülöphöz, mert úgyis kérni fogja és legalább már az első alkalommal lesz miről beszélni. Nyugi, a trombózisfaktor vizsgálatokat (MTHFR, Leiden, Protrombin etc) biztosan el fogja fogadni, mert azok genetikai vizsgálatok. Amúgy nehéz ezekből a homocisztein meg folsav szintekből bármire következtetni, én is MTHFR homozigóta vagyok, és nekem mind a folsav mind homocisztein szintem rendben volt, nekem Czeizel anno azt mondta, hogy ez a homocisztein szint megemelkedés nem biztos, hogy 30 éves koromra jelentkezik, hanem lehet, hogy 50-60 vagy nem is fog. (Ráadásul hányan terhesek lesznek és egészséges babákat szülnek úgy, hogy azt se tudják, van ilyen mutációjuk. De az aktív folsav szedése biztosan nem árt, az tuti. Én azt amúgy nem Femibionnal szedem, hanem külön rendelem külföldről, csak metilfolat és más semmi:))
    Én sem vagyok beteg sosem, nagyon ritkán kapok el bármilyen vírust vagy baktériumot, ezért biztos voltam benne, hogy nálam is az NK a ludas, aztán kiderült, hogy az nekem még alacsonyabb is a kelleténél:) Bár Th1 túlsúlyom van...:)
    Kíváncsi vagyok, mit sikerül kideríteni, nagyon szorítok, hogy valami egyszerűen orvosolható dolgot találjanak. De bármi is legyen az, Fülöp biztosan fog rá javasolni valamit:) Nagy drukk!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olvastam nálad, pedig a sok vetélés kapcsán megesküdtem volna rá, hogy magas az ölősejtjeid száma. Nem lehet, hogy a TH1 túlsúly arra utal, hogy neked is van valamilyen autoimmun betegséged? Lehet neked segítene a pycnogenol, propolisz és a kurkuma ;) Te az Iherb-ről rendeled a folátot? Érdekes amit írsz a folsavról és a homociszteinről és pontosan emiatt fogok elmenni a trombofilia szűrésre. Gyanítottam, hogy sokat nem lehet következtetni a folsav szintből...

      Törlés
    2. én ezt a folsavat szoktam rendelni: http://www.lifeextension.com/Vitamins-Supplements/item01939/Optimized-Folate-L-Methylfolate
      Amúgy, igen, nekem is eszembe jutott, hogy akár valami autoimmun betegségtől is lehet Th1 túlsúly nálam, vagy valamilyen gyulladás. Viszont nem tudom merre kutakodjak, mert nekem a pajzsmirigyalulmúködösem elvileg meg nem autoimmun (szedek tyroxint, de TSH-m mindig 1 vagy picit kevesebb, antitp, tg, t3, t4 mindig rendben volt/van). Kurkumát szedek én is, pycnogenolt én is tervezek rendelni, de a propoliszról nem hallottam még eddig, de veszek azt is, köszi!:) Te ezekből melyik márkát szoktad rendelni és mennyit szedsz belőlük?

      Törlés
    3. Ja, és rajtam ugye a szteroid sem segített. Nekem 3 biokémiai terhességem szteroid szedése mellett történt...úgyhogy végképp nem tudom már, mi mivel függ össze. Persze ez nem jelent semmit, mert amúgy meg sokaknak bejön a szteroid, lehet nálad az fog használni.

      Törlés
    4. Köszi a linket. A szállítás mennyi szokott lenni? Az Iherb-en most 14 dolárra van leértékelve, 4.45 a szállítás: http://www.iherb.com/Life-Extension-Optimized-Folate-1000-mcg-100-Veggie-Tabs/63828#p=1&oos=1&disc=0&lc=en-US&w=Optimized%20Folate&rc=137&sr=null&ic=1. Autoimmun panelt nem néztek még nálad? Lehet neked más autoimmun betegséged is, nem csak a Hashimito jöhet itt szóba. Oh, sajnálom, h a szteroid sem hatott! Lehet nálad a Smofilipid lesz a nyerő, de nagyon kíváncsi vagyok, mit mond majd Fülöp. A propoliszt, kurkumát és pycnogenolt Timi javaslatára szedem, neki összejött egy spontán baba ezek szedése mellett :) Utánanéztem külföldi oldalakon is és híres amerikai meddőségi klinikák is javasolják a kurkuma és pycnogenol szedését. A propolisz meg azért jó, mert gyulladáscsökkentő, tehát tulajdonképpen autoimmunosoknak javasolt.

      Törlés
    5. Ja, igen, tudom hogy lehet más is, nem csak pajzsmirigy, csak írtam, hogy az elviekben nem, pedig az a 'legjellemzobb' , divatba jött a hashimoto :D nem voltam még ilyen autoimmun panel vizsgálaton, pedig terveztem még Fülöp előtt pár dolgot, de bevallom, most jól esik végre nem járni vizsgálatokra, rapihenek picit... :)

      Törlés
    6. Jól teszed, pihizz csak addig! Elvileg ő ezt TB-re is kiírhatja, én legalábbis ebben bízom, nem akarok még erre is költeni.

      Törlés
  3. Andi, de jó, hogy ezeket leírod. Bizonyára nekem is ezért ment nehezen a teherbeesés, mert nekem is van autoimmun gyulladás. Nagyon valószínű, hogy a szteroid segített a lombiknál is. Jód tartalmú magzatvédő vitamint ugye nem szedhetünk, de mind ilyen természetesen. Nekem az endokrinológus a Supradynt ajánlotta, mert ebben nincs jód, minden más fontos anyag meg igen. Ezt szedtem a 14.hétig, majd utána az Elevitet, amiben jód is van. Az viszont érdekes azért, hogy a jód elvileg rontja a gyulladást és ettől magas lesz a tsh. Na amióta jódot is szedek, azóta jobb a tsh-m, mint bármikor és a Letrox adagom is fele lett. Plusz folsavnak Infolicot ittam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is a szteroid segített, habár az én endokrinológusom szerint, a szteroid a túlműködőknek való, nem nekünk. De jó, hogy létezik még jód menetes vitaminkészítmény, patikában azt mondák, h nincs már ilyen! Gondolom ez nem kifejezetten terheseknek való, de sebaj! A jódot most a babáid fogyasztják el, gondolom emiatt sem árthat most neked. Neked nem azért jobb most a TSH-d, mert a babák megváltoztatnak mindent, egyszer mintha ezt írtad volna egy endokrinológiai konzi után, de lehet rosszul emlékszem. A lényeg, h szuper most a TSH-d, nemrég olvastam nálad :) Még az is lehet, h a babák kigyógyítottak ebből a betegségből ;)

      Törlés
    2. Szia, igen szerintem is a jód a babáké lesz és a tsh-mon a hcg javít nagyon sokat. Az lenne a jó, ha ezután mindig ilyen tsh-m lehetne.
      Amikor tavaly kivonták a forgalomból a jódmentes Elevitet és jött a jódos változata, akkor tanult a tesóm gyógyszertári szakasszisztensnek és ott egy gyógyszerészt kérdezett meg ebben a témában. Ez a gyógyszerész ajánlotta a Supradynt, amit mellesleg ugyanaz a cég gyárt, mint az Elevitet. Utánanéztem az összetételnek és apró különbségek vannak az Elevit és a Supradyn között. Végül két endokrinológus is ezt ajánlotta.
      Érdekes, hogy nálunk minden lombikos kap szteroidot betegségtől függetlenül.

      Törlés
    3. Maradjon mindig ilyen szuper a TSH-d! :) Itt is adnak szteroidot a lombikosoknak de csak 4 napig a leszívás után.

      Törlés
  4. 3lombikom volt nk funkciom 180 magas kaptam ra a smoflipidet de meg se sikerult az egy ok csaladtagom 14 ev utan 6 lombikon tul sikerult a teherbe eses spontan bio oil fress hal olajat szedtek a parjaval eggyutt es csoda sikerult mi a velemenyed rola

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom! Sok minden múlik egy lombik sikeressége, ha a sejtek bármilyen okból kifolyólag nem egészségesek akkor a smofilipid és társai semmit sem érnek. Szerintem nagyon jó dolog a halolaj de ennyi idő után biztos vagyok benne, hogy leginkább a szerencse segített, hogy két egészséges sejt találkozzon. Kívánom, hogy mielőbb sikerüljön Neked is! <3

      Törlés