A hereleszállító műtét

Tegnap végre leszállították Balázs jobb heréjét. Jól sikerült a műtét, Balázs nagyon jól van, mégis keserű szájízzel távoztunk a klinikáról.

Elsők voltunk 6.40-kor és este 6-kor utolsóként távoztunk. Olyan korán értünk oda, hogy a recepción sem volt még senki. 7.30-nál előbb nem érdemes menni, főleg, hogy az érkezési sorrend sem igazán számít.
A legrosszabb rész az volt, hogy a gyerek hajnal 4-kor ehetett utoljára, ehhez képest délután 3-kor tolták be a műtőbe....
Etetés után nem hagytam aludni, lent játszottunk az indulásig, mert abban reménykedtem, hogy így majd kellően kifárad pont addigra, mire újból megéhezne és majd szépen bealszik. Hát, ez nem éppen így sikerült, mert csak az autóban aludt, a klinikán már nagy kerek szemekkel figyelte a körülötte zajló eseményeket.
Felvétel után, kaptunk egy ágyat. Csak az egyik szülő lehetett bent a gyerekkel, de felválthattuk egymást.
Nagyon örültünk, mert eredetileg mi voltunk elsőnek kiírva a műtőbe.
Európai módon indult az egész, mivel az orvosom odajött hozzánk reggel 8 körül, hogy megy át a balesetibe, sürgős műtétje van és átad egyik kollégájának, akinek be is mutatott. A helyettes megvizsgálta Balázst, majd rám hozta a szívbajt, hogy nem biztos hogy megvan a here, hiába látták már uh-n, az lehetett más is, így endoszkóppal megnézik és ha megvan, leszállítják. Úgy váltunk el, hogy 9.30-kor fogja műteni. Türelmesen vártunk, de senki sem jött. A szobatársunk már rég túl volt a műtéten. Érdeklődtem 1 körül, hogy mi van, állítólag házon belül volt már a saját dokim is. 2 körül már nagyon kivoltam, megkérdeztem, hogy kinek mennyit adjak, hogy végre a 10 hónapos vékony gyerekem bekerüljön a műtőbe. A nővérek  próbáltak segíteni, kérdezgették telefonon a műtősöket, de semmi sem történt. Amikor már egy huszonéves is bekerült előttünk a műtőbe, akkor a férjem felhívta a betegjogi képviselőt. Aztán megjelent az orvosom, hogy értsem meg, 80 dkg-s újszülöttet műtöttek és ők sem így tervezték ezt a napot. Mondtam neki, hogy nem vele van bajom, hanem azt nem tudom hová tenni, hogy reggel a másik doki azt ígérte, 9.30-kor műti Balázst aztán eltűnt. Mondták volna inkább, hogy maguk fognak utolsóként bekerülni a műtőbe és akkor akár enni is adhattam volna a gyereknek reggel 8-kor. Egy szót sem szóltunk volna, ha helyesen tájékoztatnak minket, mivel természetesen a sürgősségi esetek top prioritásával egyetértünk. Hiszen gyermekünknek szerencsére csak "rutin" beavatkozásra volt szüksége.
Viszont továbbra sem értjük, hogy a tízen, huszonéves betegek miért élveznek elsőbbséget egy 10 hónapos gyermekkel szemben. Ők sem voltak sürgősségi esetek, mégis előttünk kerültek be. Mivel reggel az orvosunknak máshová kellett mennie, bárki megműthetett volna minket, szóval nem azért lettünk az utolsók, mert az orvosunkra vártunk...Úgy gondolom, hogy ez az egész dolog nem történt volna meg, megfelelő kommunikáció és szervezés esetén.
Egy 10 hónapos gyerekkel nem lehet megértetni, hogy hajnali 4-től délután háromig nem ehet, ihat. Szemben egy huszonévessel, akinek az a 30-40 perc plusz várakozás maximum több Facebookozást jelent a telefonján. 
Végül a mi orvosunk műtötte meg a gyermekünket, amivel maximálisan meg is vagyunk elégedve, hiszen gyönyörű munkát végzett. Nagyon sajnálom és baromira lelkiismeret furdalásom van, ha esetleg neki is ártottunk azzal, hogy a betegjogi képviselőhöz fordultunk, de amikor látod hogy ordít az éhségtől a kisbabád, akkor előbb-utóbb eldurran az agyad. Szerencsére, dél körül szegénykém bealudt vagy két órára, majd miután felkelt, nagyon hősiesen tűrte a megpróbáltatásokat. Biztos az is közrejátszott, hogy már ereje sem volt sírni...

A műtét után rajtunk kívül már szinte senki nem volt az osztályon, minden frissen operált beteg túl volt a megfigyelési időszakon is. Balázs már 37 perccel a műtét után ihatott és kb. 80 perccel utána ehetett( hivatalosan 1 óra után lehet inni, 2 után enni), de mivel 6-kor már záróra volt, megpróbáltuk felgyorsítani az eseményeket. Szerencsére nem hányt ki semmit sem, így hazamehetünk. Ha rosszul viselte volna a dolgokat, akkor átköltöztettek volna egy másik sebészetre éjszakázni.

A nővérek elmondása szerint, ilyen kis csecsemővel ilyet még sosem játszottak el, mindig a kicsik élveznek elsőbbséget. Ők sem értették a szituációt és minden tőlük telhetőt megtettek értünk.
Tisztában vagyok, hogy a Bókay utcában dolgozó sebészek kiváló szakemberek, akik szinte ingyen mentik meg és teszik minőségivé oly sok gyermek életét, még olyanokét is, akik állami gondozottak, tehát nem azért teszik, mert tudják, jó sok pénzt fognak kapni a műtét után. Szóval, nagyon szarul érzem magam, de akkor is úgy gondolom, hogy egy 10 hónapos babával ezt azért nem kellett volna eljátszani. 

Az éjszakától féltem, de nem volt vészes. Balázs sokat aludt a műtét után, logikus, hogy 2 körül már fel is kelt. Áthoztam a mi ágyunkba etetni, mert a fáradtságtól azt sem tudtam, hol vagyok. Utána többször felsírt, kapott Nurofent is, mert mondták, hogy lehet adni neki, hogy ne legyenek nagy fájdalmai és ne szökjön fel a láza.

Reggel már olyan jó állapotban volt, hogy térdepelve pakolt, kúszott mindenfelé, mintha nem is lett volna műtve. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan regenerálódnak ezek a gyerekek. Sajnos, az első kaki átáztatta a kötéseit, így felhívtam a budaörsi sebészetet, hogy kicserélik-e neki( nem akartam bemenni a Sotéra emiatt). Fogadtak minket és még kötszert is kaptunk itthonra :) Persze, azóta itthon még kétszer cseréltem. Nonszensz lenne, minden egyes kaki után berohanni vele a kórházba. Egyébként gyönyörű Balázs vágása, szinte egy karcolás az egész, még a sebész is megdicsérte, mondta, hogy gyönyörű munkát végeztek. 
Jövő szerdán megyünk vissza kontrollra a Bókay utcába, hát, nagyon kellemetlenül fogom magam érezni az orvos előtt. Felszívódó varratot kapott egyébként és valószínűleg két hét múlva már mehet Dévényre  és úszásra is.

Ezt az oklevelet kapta a nővérektől a mi kis hősünk: