Próbálom elképzelni ahogy a karomban tartom a gyerekem, szinte érzem az illatát!
Aztán rettegek, hogy nem marad velem a csodabébim, de próbálom
elterelni a gondolataimat a vetélésről.
A bababoltban a férjemmel
megvitattuk, hogy mit veszünk, hová rakjuk. Ez sokat javított a hangulatomon.
Simogatom a pocimat és
beszélek az én kis tündéremhez. Próbálom enyhíteni a félelmeimet.
Nem tudom, hogy bejön-e ez a hozzáállás vagy sem, de azt tudom hogy a
negatív gondolataimmal csak ártok a bébinek.
Másrészt egyáltalán nem vagyok nyugodt. Egyik pillanatban rózsaszínben látom a
világot, a másikban meg rettegek. Elviselhetetlen vagyok ismételten!
Rettegek, mert nem tudom elhinni, hogy 5 év szenvedés és csalódás után
babát várok. Nem tudok bízni a sikerben. Ideges leszek, majd miután
észhez térek, rájövök(egy újabb biztató jel után), hogy pont ezzel ártok
a picinek. Szóval ideges vagyok amiatt,hogy ideges vagyok.
Nem tudom, hogy lehet átvészelni az első heteket.
Sajnos
tudom, hogy a szívhang sem garancia, mivel több ismerősömnek szívhang után
ment el a baba.
Most picit megnyugodtam ismét, mivel szédelegtem és megmértük a
vérnyomásomat: 84/46. Baromira alacsony, nekem 125 körül szokott lenni. A
szuper google elhitette velem, hogy ez bizony egy természetes
terhességi tünet, tehát most megint nagyon happy vagyok.
Sajnos, nem
tudom, meddig tart...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése